A holdkomp készen áll a leszállásra. A következő keringésben eljön az igazság pillanata is.
T + 100:37:36
Time Magazine különkiadás 1969. július 20.
Mielőtt az űrhajósok újra eltűnnének a rádiócsendben az újabb keringés során, amelyben a holdkomp elkezdi a süllyedést, létfontosságú volt, hogy egy külső ellenőrzést végezzenek rajta, elsősorban a lábak nyitott állapotára nézve. A leszállás során létfontosságú, hogy mind a négy leszállóláb teljesen nyitott és rögzített helyzetben legyen (a felbocsátáskor összehajtogatva indult, és rugós szerkezetek biztosították a széthajtogatást). Ellenkező esetben a holdkomp felborulhat a leszálláskor és az halálos hibának számítana. Ezért a még együtt repülő parancsnoki űrhajó és holdkomp úgy helyezkedtek, hogy Collins az ablakon át megvizsgálhassa Armstrongék űrhajóját, ahogy azok egy piruettet végeznek.
– Sas, úgy néz ki csinos kis repülő szerkezetetek van, azt leszámítva, hogy fejjel lefelé vagytok – összegezte Collins a látottakat.
Időközben elhagyták az űrhajósok az eddig árnyékban megbúvó leszállóhelyet is, és saját szemükkel is megpillanthatták – igaz még meglehetősen magasról – a Nyugalom Tengerének azt a kis csücskét, amit eddig csak fényképekről ismerhettek. Armstrongék örömmel jelentették, hogy látják a leszállóhelyet. Már nincs is egy egész keringés, hogy eljöjjön az igazság pillanata.
Godspeed Apollo-11!
Béla Dancsó
– Valaki más van fejjel lefelé – jött a válasz Armstrongtól, örömmel nyugtázva, hogy az űrhajó tökéletes állapotban van (és utalva kicsit arra a helyzetre, hogy a világűrben a súlytalanságban alig-alig van értelme az olyan megszokott viszonyítási rendszereknek, mint a fent-lent). Összességében ez a rövid párbeszéd arról szólt – még ha ez a laikus nézőnek fel sem tűnt –, hogy megtörtént az utolsó ellenőrzés is, indulhat a holdraszállás.