2000. december 4. A NASA űrhajóflottája akkor talált rá az igazi rendeletetésére, amikor az űrnemzetek elkezdték építeni a Nemzetközi Űrállomást. Az űrrepülőgép fáradhatatlan igáslónak bizonyult. És volt egy pillanat, amikor az ősi építőtradíció találkozott az űrtechnikával, az STS űrhajósainak akaratából.
Az STS rendszert azért építette az USA, hogy olcsón járja az űrt, mindenféle feladatot ellátva. A tervezéskor ott volt a fejekben, hogy jó lesz majd a gép egy űrállomás kiszolgálására. Igaz akkor még a Skylab (még pontosabban az Apollo Application) tervei lebeghettek a szemek előtt, azzal kapcsolatban is elsősorban az utánpótlás és a legénység szállítása. Aztán a Skylab hamuvá és égett roncsdarabokká enyészett, mire a Columbia felszállhatott, és a Space Shuttle egyszerre lett a taxiűrhajó, ami felvitte az űrutazókat, és az „űrállomás”, ami odafenn nyújtotta a platformot az űrbéli munkához. Majd évtizedes vajúdás után az amerikai Freedom, az orosz Mir, az európai Columbus és a japán Kibo programokat egyetlen fazékba dobálva megszületett az ISS, az űrállomás, ami „értelmet adott” a mindenre jó igásűrhajó számára. A hosszú építkezés lassan végére ér. Ennek a folyamatnak egy érzelmekkel teli momentumát ragadtuk ki Carlos Noriega, az STS-97 küldetésspecialistája tolmácsolásában.
Miután a helyére illesztettük az űrállomás hatalmas P6 rácselemét az STS-97-en, egy kis fát ábrázoló képet tettünk a tetejére. Joe Tanner, űrsétabeli társam és én együtt illesztettük oda, mintegy fenntartva az építőmesterek tradícióját, akik amikor egy magas épületet emeltek, egy fát tettek a tetejére. Egy csomó különböző forrást lehet találni, hogy hol és miért kezdődött ez a szokás, de abban közös mindegyik, hogy szerencsét hoz a háznak. Gondoltuk, ezt a szokást odafenn is folytatjuk, de először nem tudtuk kitalálni, hogy hogyan lássunk hozzá. Aztán a repülés előtti utolsó hónapokban egy csomó új feladat került be a tervbe, amelyek szükségessé tették, hogy néhány kisebb berendezést és műszert illesszünk be egy dobozba fenn, a szerkezet csúcsán. Mindezekhez kellett, hogy egy kis szatyrot vigyünk magunkkal, amiben felvihettük az alkatrészeket. Mivel még a tervezési fázisban voltunk éppen, bevillant egy ötlet és azt mondtam a tervezőknek, „Hé, mi lenne, ha egy kis fa jelét rányomtatnánk a szatyorra?”. Először nagyon bután néztek rám, de aztán, mikor elmagyaráztam, miért lenne jó ez nekünk, hirtelen láttam, hogy értelem csillan meg a szemükben. Gyorsan megvizsgálták, hogy nem okoz-e bármilyen hőproblémát, vagy bármilyen más gondot, ha otthagyjuk a szatyrunkat a szerkezeten, aztán egy kis zöld fenyőfát nyomtattak rá. A repülésirányításunk főnöke korábban dolgozott építkezésen is, így ő is izgatott volt, ahogy egy csomó más ember is, aki velünk dolgozott az ügyön. Beleértve azokat is, akik magának a P6 rácselemnek a fémmunkáit végezték Tulsában. Bár egyikünk sem volt építőipari munkás, de úgy tűnt, jót cselekszünk a dologgal.
(Képek: NASA)
Dancsó Béla
Kapcsolódó cikkek:
Space Shuttle: végső visszaszámlálás
1990. április 29. A NASA legnagyobb sikertörténetének, a Hubble-űrtávcsőnek is részese volt a Space Shuttle: róla indították, majd ötször is szerelték az űrhajósai. Lényegében a shuttle nélkül nem lenne működőképes.
