Most, hogy különösebb károkozás nélkül földet értek az amerikai UARS műholdnak a légkörben el nem égett darabjai, felidézzük a legemlékezetesebb hasonló eseteket az űrkorszak elmúlt 54 évéből.
Hasonlóság alatt azt értjük, hogy egy-egy nagy méretű űreszköz passzívan lépett a légkörbe, vagyis a földi irányítóknak nem volt már lehetőségük úgy alakítani a pályáját, hogy biztosan lakatlan terület fölött zuhanjanak le. Az esetek túlnyomó többségében ezt mindenképpen igyekeznek elkerülni. (Ellenőrzött körülmények között tért vissza például a Csendes-óceán fölött 2001 márciusában a Mir űrállomás.) Előfordulhat azonban, hogy valamilyen okból – például mert már elfogyott a fedélzeti hajtóanyag, vagy az űreszköz korábban meghibásodott – az irányítás lehetetlen. Igazából még ebben az esetben is meglehetősen kicsi a valószínűsége, hogy a lezuhanó darabok lakott területre érkezzenek, s így személyi sérülést vagy komolyabb anyagi kárt okozzanak. Ennek egyszerűen az az oka, hogy bolygónk nagyobb részét óceánok borítják, s a szárazföldi területek túlnyomó többsége is lakatlan. Valóban, az űrkorszak egésze alatt még nem jegyeztek fel olyan eseményt, amikor egy visszatérő űreszközdarab valakinek sérülést okozott volna. Azért előfordultak érdekes esetek, amelyeket most röviden felidézünk. (Ha már korábban is írtunk róluk, akkor ezek a régebbi cikkeink is elérhetők a lap aljáról.)
A NASA 1973-ban állította pályára a Skylab űrállomást, amelyet abban és a következő évben három alkalommal látogattak meg űrhajósok. Az eredeti elképzelések szerint nagyjából egy évtizedig szerették volna pályán tartani az űrlaboratóriumot, de a megerősödő naptevékenység, a légkör felső határának kiterjedése miatt a tervezettnél gyorsabban csökkent a pályamagassága. A vég 1979 közepén jött el. Az amerikai szakemberek nem sokat tudtak tenni a Skylab irányításáért, egyedül az űrállomás térbeli helyzetét, bukdácsolását tudták manőverekkel némileg befolyásolni. A zuhanás végül az Indiai-óceán és Nyugat-Ausztrália térségében következett be, 1979. július 11-én. Néhány nagyobb darab a szárazföldön, Perth közelében csapódott be. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de Esperance városa 400 dollárra (!) bírságolta az amerikai űrhivatalt – szemetelésért. A NASA ezt ugyan nem fizette ki, de 2009-ben egy kaliforniai rádiós műsorvezető megtette helyettük: gyűjtést szervezett a hallgatói körében.
A 77 tonnás Skylab, még Föld körüli pályán.
1979 mozgalmas év volt ebből a szempontból, történt egy hasonló kontrollálatlan visszatérés. Még 1965-ben, ugyancsak Amerikából indult a 11,6 tonnás Pegasus-2 műhold. Feladata a mikrometeorok előfordulási gyakoriságának megállapítása volt az alacsony Föld körüli pályák térségében. Három éven át végezte méréseit, majd további 11 évig keringett passzívan, mire olyan alacsonyra jutott, hogy végül lezuhant. Az 1979. november 3-án történt eseményben az Atlanti-óceán közepén csapódtak be a légkörben el nem égett nagyobb darabok.
Az összekapcsolt Szaljut-7 és Kozmosz-1686.
A Szaljut-7 az 1971 és 1982 között folyt szovjet Szaljut űrállomásprogram utolsóként indított űreszköze. 1982. április 19-én startolt, közel kilenc éven át volt szolgálatban. Ezalatt hat különböző állandó legénységet és négy „látogató” űrhajót fogadott. A 22 tonnás űrállomás 16 m hosszú és a legszélesebb helyen 4,15 m átmérőjű volt. Az 1991. februári visszahullása idején hozzá volt kapcsolva a Kozmosz-1686 (TKSZ-3) jelű ember nélküli űrhajó is, amivel korábban a kiegészítő modulok csatlakoztatását gyakorolták. A Kozmosz-1686-tal nagyjából megduplázódott a komplexum tömege. A roncsok Argentína fölött estek le, Capitan Bermudez városa közelében, de emberek szerencsére akkor sem sérültek meg.
Amit a Columbia űrrepülőgép maradványaiból sikerült összegyűjteni.
Az irányítatlan visszatérések közé kell számítani az amerikai Columbia űrrepülőgép tragikus balesetét, amelynek során 2003. február 1-jén hét űrhajós vesztette életét. Azonban – annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban, Texas fölött történt a 100 tonnás űrjármű szétesése – földi áldozatot vagy sérülteket nem követelt a katasztrófa. Mint emlékezetes, az STS-107 jelzésű űrrepülőgépes út végén, a leszálláskor a még a start során megsérült hővédő burkolat nem tudta ellátni a feladatát.
(Képek: NASA)
Ugyan nem a legnagyobb tömegű, mégis a legjelentősebb környezeti kárt okozó lezuhant űreszköz a szovjet Kozmosz-954 volt. A 3,8 tonnás kémműhold 1977-ben indult azzal a feladattal, hogy az amerikai atom-tengeralattjárók mozgását figyelje. Maga a mesterséges hold is nukleáris volt: fedélzeti energiaellátását egy reaktor biztosította, amelyet nem sikerült biztonságos, magasabb pályára juttatni. A műhold darabjai 1978. január 24-én értek földet Kanada északnyugati részén. A szovjetek végül 3 millió dollárt – az igényelt összeg felét – fizettek ki Kanadának kártérítés gyanánt, a keresési és kármentesítési munkákért.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
UARS: végre leesett...
Égi laboratórium: 25 éve ért véget a Skylab program (1. rész)
Égi laboratórium: 25 éve ért véget a Skylab program (2. rész)
Égi laboratórium: 25 éve ért véget a Skylab program (3. rész)
Égi laboratórium: 25 éve ért véget a Skylab program (Befejező rész)
Az utolsó Szaljut: 25 éve startolt a Szaljut-7 (1. rész)
Az utolsó Szaljut: 25 éve startolt a Szaljut-7 (2. rész)
A Columbia-jelentés (1. rész): Mi történt?
A Columbia-jelentés (2. rész): A baleset műszaki háttere
A Columbia-jelentés (3. rész): A baleset műszaki hátterének további részletei
A Columbia-jelentés (4. rész): Politika és bürokrácia
A Columbia-jelentés (5. rész): Ajánlások
A Columbia-jelentés (6. rész): A többi ajánlás
REJTVÉNY: Reggeli Fény
MEGFEJTÉS: Reggeli Fény
A legnagyobb leeső űreszközök (Space.com)
Csak semmi pánik! Továbbra sincs ok különösebb aggodalomra. Az üzemen kívüli UARS távérzékelő hold darabjai a legújabb számítások szerint szeptember 23-a környékén érhetik el a földfelszínt.
