A tizenkettedik amerikai Cygnus teherűrhajó november 2-án startolt a Wallops-szigetről.
(Kép: NASA / Bill Ingalls)
A Cygnus (magyarul: hattyú) teherűrhajó NG-12 jelű (azaz tizenkettedik szolgálatszerű) repülése magyar idő szerint 14:59-kor kezdődött a Wallops-szigeten levő űrközpontban (Virginia állam) található MARS (Mid-Atlantic Regional Spaceport) LP-0A indítóálláson. A Northrop Grumman Innovation Systems (korábban Orbital ATK) és a Thales Alenia Space által fejlesztett és gyártott Cygnus továbbfejlesztett (ún. Enhanced Cygnus – lásd táblázatunkat) változata 2015 decembere óta immár kilencedik alkalommal került a világűrbe.
A Cygnus mostani, NG-12 jelű repülésén a rakomány a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) szállítandó szokásos ellátmányon (élelmiszer, tudományos és műszaki eszközök, űrséta-felszerelések, stb.) kívül több amerikai nanoműholdat is tartalmaz. Ezek a nevük szerinti ábécésorrendben a következők: Argus-02, HARP, Phoenix, RadSat-U, SOCRATES, HuskySat és SwampSat II. (Később kiderült, hogy egy sor amerikai katonai kísérleti CubeSat is a fedélzetre került. – A szerk.)
A hordozórakéta ezúttal is az Antares 230-as konfigurációja volt, melynek első fokozatában két RD-181-es, második fokozatában pedig egy Castor 30XL rakétahajtómű üzemel. A rakétán néhány újítást vezettek be, így némileg (közel 10%-kal) megnövelték a vele pályára állítható tömeget. A Cygnus teherűrhajó másfél napos repülés után közelíti meg az ISS-t automatikus üzemmódban, majd a kanadai robotkarral fogják be és csatlakoztatják.
(Kép: NASA)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Újabb Hattyú tart a Nemzetközi Űrállomáshoz
A Cygnus NG-12 repülése (Spaceflight Now)