A NASA nyilvánosságra hozta azokat a felvételeket, amelyeket az Amerikai Légierő egyik földi állomása készített az orbitális pályán keringő Columbiáról. A képek részletessége megdöbbentő.
Mint emlékezetes korábban bemutattunk egy fotót, amely a Columbia sérült bal-szárnyát ábrázolta, és amelyről eleinte azt állították, hogy a légierő (USAF) egyik megfigyelőállomása készítette a visszatérő (100 km-nél is alacsonyabban repülő) Columbiáról. A felvételről később kiderült, hogy azt ugyan a nevezett állomás szakemberei készítették, de nem az USAF high-tech eszközeivel, hanem (szabadidejükben) saját amatőr-távcsövükkel és számítógépükkel. Kapcsolódó cikkek:
Most a NASA (amely egyébként nem kérte, hogy az USAF fotózza a leszállást) publikált néhány felvételt, melyek a Columbiát még a több száz km magas keringési pályán (nyitott raktérajtókkal) ábrázolják. A felvételek igen plasztikusan mutatják meg, hogy az amerikai légierő által a "nem baráti" műholdak, űrhajók és rakétafokozatok "tanulmányozására" kifejlesztett földi telepítésű távcsövek mire képesek. (Fentről lefele haladva, az első három kép az emberi szem számára is látható (optikai), míg a második három kép a számunkra láthatatlan hő (infravörös) tartományban készült.)
STS-107: A NASA nyilvánosságra hozta a sérült szárnyról készült felvételt
STS-107: Az a kép, nem az a kép…