A Nemzetközi Űrállomás (ISS) lakói lefényképezték, ahogy a saját maguk termelte szemét látványosan elég a sűrű légkörben.
Az ISS fedélzetén, ahogy a földi otthonokban és munkahelyeken is, a rutinműködés során hulladék is keletkezik. Rendszeres olvasóink többsége nyilván betéve tudja, hogy az űrállomás szemetétől hogyan szabadulnak meg. Aki mégsem, annak kedvéért elmondjuk, hogy az odalátogató automata teherűrhajókat használják szemetesnek. Ezek az orosz, európai vagy japán gyártmányú űreszközök felfelé fontos ellátmánnyal – például vízzel, élelmiszerrel, oxigénnel, gyógyszerekkel, tartalék alkatrészekkel, kísérleti eszközökkel, no meg a pálya kiigazításához használható hajtóanyaggal – vannak feltöltve. Az ISS-re érkezésük után a rakományt az űrhajósok átpakolják, majd a teherűrhajó rakterét elkezdik feltölteni az űrállomáson feleslegessé vált dolgokkal, a hulladékkal.
A végül az ISS-ről leválasztott teherűrhajók a Föld légkörében végzik pályafutásukat. Maguk az űreszközök és a beléjük pakolt szemét is megsemmisül. Vagyis lényegében a légkört használják hulladékégetőnek. (A mennyiség ugyanakkor eltörpül a bolygónkat folyamatosan elérő természetes égitestek tömegéhez képest. Ezeknek a meteoritoknak a túlnyomó többsége szintén a légkörben végzi, csak kevés jut le belőlük a felszínig.)
Az alábbi felvétel egy kép abból a sorozatból, amit az ISS 29. számú legénysége készített október 29-én. Ekkor távolodott el és lépett a légkörbe a Progressz M-10M (42P) jelű orosz teherűrhajó. (Az utána következő napon startolt a dokkolóhelyét pár nappal később elfoglaló új Progressz M-13M.) A fotón jól kivehető az a fényes plazmacsóva, amelyet a megsemmisülő Progressz húzott. A teherűrhajó április 29-én kapcsolódott az ISS-hez. Mivel az egyik utána következő példány, az M-12M augusztus végi startja sikertelen volt, a teherűrhajó és vele az utánpótlás nem érte el a Föld körüli pályát, így az űrhajósoknak még több ideje maradt hulladékkal megpakolni ezt az „űrkukát”.
(Kép: NASA / JSC)
A felvétel készítésének idején az űrállomás a Csendes-óceán déli része fölött tartózkodott. Felül a Föld korongja mögül kibukkanó, felkelő Nap fénye adja a jól látható csíkot. A Progressz M-10M végzetéről készített képsorozatból a NASA Johnson Űrközpontjának munkatársai egy rövid videót is összeállítottak:
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Progressz M-10M
GYORSHÍR: Megsemmisült Progressz
Sikerült a fontos Progressz-indítás
A Progressz M-10M elégése a légkörben, az ISS-ről fotózva (NASA EO)