Kína nyolcadik legnagyobb tava kétszer akkora, mint a Balaton. A Landsat–8 felvétele arról árulkodik, hogy a tó jelentős részét gazdasági célokra hasznosítják.
A Földön becslések szerint 117 millió kisebb-nagyobb tó van, amelyek a jégmentes szárazföldi területek több mint 4%-át foglalják el. Legtöbbjük Észak-Amerika és Eurázsia sarkvidéki területein található, és többnyire az emberi tevékenység által érintetlen.
Nem mondható el ugyanez a Kína közel 100 millió lakosú Santung tartományában lévő Nansze-tóról. A 120 km hosszú, 1266 km2 területű, sekély tavon a világűrből is jól látszanak az emberi tevékenység nyomai. A Landsat–8 műhold OLI (Operational Land Imager) kamerája által készített, természetes színezésű képen megfigyelhető, hogy a tó egy részét akvakultúrás és mezőgazdasági művelésre használnák. Egy tanulmány megállapítása szerint a tó felszínének mintegy 34%-át vonták be a vízművelésbe (akvakultúra), 19%-át pedig mezőgazdasági célra hasznosítják. A tó partvidéki sávját termőterületekké alakították, a tó közepe felé haladva pedig téglalap alakú kisebb tavakat alakítottak ki, amelyeket a föld- és „vízművesek” a csatornák hálózatán keresztül, csónakokkal közelítenek meg.
A Landsat–8 felvétele a kínai Nansze-tóról. Jól láthatók a földművelésbe (farmland) és a vízművelésbe (aquaculture) bevont jelentős kiterjedésű területek. (Kép: NASA EO / Jesse Allen / USGS)
Emellett a Nansze-tó részét alkotja az Észak–Déli Víztovábbítási Projekt néven épülő csatornarendszer már elkészült keleti ágának. A 62 milliárd dolláros beruházás célja, hogy csatornákon és víztározókon keresztül évente 44,8 milliárd köbméter vizet szállítsanak a Jangcéból a Sárga-folyóba és annak vízgyűjtő területére, Kína északi, aszályosabb területeire (ez a vízmennyiség nagyjából a fele Kalifornia egész éves vízfelhasználásának).
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Pályán a nyolcadik Landsat
Nansze-tó, Kína (NASA EO)
Észak–Déli Víztovábbítási Projekt