Szabályos körív

Földtani rejtély látható a világ második legnagyobb tengeröble, a Hudson-öböl partjának egy részén.

A Hudson-öböl Kanada északkeleti részén, az Északi-sarkkörtől közvetlenül délre terül el. Területe meghaladja az 1,2 millió km²-t, ezzel a Bengáli-öböl után ez a Föld második legnagyobb tengeröble. A Hudson-öböl délkeleti partjának egy része 155° nyílású, szabályos körívet rajzol ki, az úgynevezett Nastapoca-ívet. Az ívre illeszthető kör sugara 450 km, maga az ív az öböl keleti partján Ontario államhoz tartozik, de a képzeletben teljes körré kiegészített ív nyugaton érinti az öböl szemközti, Ontario államhoz tartozó partját. A kör közepe közelében a Belcher-szigetek találhatók. A NOAA–20 műhold 2022. augusztus 16-i felvételén látható körív feltűnően szabályos alakjának eredete még ma is szakmai vita tárgya a geológusok körében.

A Hudson-öböl és délkeleti, szabályos körív alakú partja a NOAA–20 műhold VIIRS (Visible Infrared Imaging Radiometer Suite) radiométerének 2022. augusztus 16-i felvételén. (Kép: NASA Earth Observatory, Lauren Dauphin; VIIRS adatok NASA EOSDIS LANCE, GIBS/Worldview és Joint Polar Satellite System (JPSS))

A geológiai vizsgálatok tanúsága szerint a körív két kőzettípus határán húzódok. A partot gneisz alkotja, amely kemény, metamorf (átalakulásos) kőzet, és mintegy 2,7–3 milliárd éves lehet. Ezzel szemben az öböl fenekén olyan kristályos kőzetek találhatók, amelyek a földtörténeti előidőben (proterozoikumban), 1,6–2,5 milliárd évvel ezelőtt keletkeztek. A kőzetformációk a legnagyobb egybefüggő, az archaikumból (földtörténeti ősidő, 2,5–4 milliárd évvel ezelőtt) származó, a Kanadai-pajzsot és az Észak-Amerikai-ősföldet is alkotó kőzettömeg részei. Az ív kialakulásában geológusok szerint a tektonikus történet játszhatott döntő szerepet. Úgy gondolják, hogy az ív egy 2 milliárd évvel ezelőtti kontinentális ütközés nyomait őrizheti (transz-Hudson-hegységképződés). Az ütközés során a kéreg deformálódott és összetöredezett, a darabok a nyomás hatására elcsúsztak egymáshoz képest. Az egykori ütközés nyomati őrzi a Belcher-szigetek különös alakja. Keletebbre, ahol most a Nastapoca-ív látható, a kontinentális ütközés úgynevezett előtéri medencét hozott létre. Az 1990-es évek elején gravimetriai vizsgálatokat végeztek a térségben, amelyek eredménye megerősítette, hogy a gyűrődés hatására a medence közepe lesüllyedhetett, és kialakulhatott az íves pereme.

A Belcher-szigetek az egyik Landsat műhold felvételén. (Kép: NASA, Wikipédia)

A Nastapoca-ív szabályos alakjának magyarázatára más hipotézisek is születtek. Az 1960-es évek végén Carlyle Beals kanadai asztrofizikus felvetette, hogy az ív egy ősi becsapódásos struktúra maradványa lehet, a Belcher-szigetek pedig a becsapódás középponti csúcsának maradványai. Az 1970-es években végzett terepi vizsgálatok során azonban a becsapódásokra jellemző geológiai bizonyítékok (sokk metamorfizált kvarc, sugársávok, olvadt kőzetek, nyomáskúpok) egyikét sem sikerült megtalálni.

Egyes kutatók azt is felvetették, hogy a szabályos alakú partvonal a kontinensek szétszakadásának a maradványa lehet, ugyanis egy közeli tektonikus lemez alakja illeszkedik a Nastapoca-ív vonalához. A vita ma is folyik, a 2000-es évtized közepén újra felmerült a becsapódás lehetősége, azzal a kiegészítéssel, hogy a geológiai folyamatok annyira átalakították a térséget, hogy annak következtében ma már nem találhatók meg a becsapódás geológiai ismérvei.

Kapcsolódó cikkek:
Megcsillanó napfény
Kettős krátertó Kanadában
Idén majdnem szabad az északnyugati átjáró

Kapcsolódó linkek:
Hudson Bay’s Nastapoka Arc (NASA Earth Observatory)