A Bajkál-tó éjjel

A világ legmélyebb tava már többször is szerepelt cikkeinkben, ezúttal egy éjszakai felvételt teszünk közzé.

A Bajkál-tó a Föld (víztérfogatát tekintve) legnagyobb és legmélyebb édesvízű tava. Víztérfogata 23 600 km^³, messze megelőzve a listán második Tanganyika-tavat. Átlagos vízmélysége 744 méter, legnagyobb mélysége pedig 1642 méter. Bár 31 722 km²-es területe harmada Magyarországénak, ebben az összehasonlításban a világ több nagy tava is megelőzi. Kutatók szerint a Bajkál-tó egyike a Föld legidősebb tavainak, az UNESCO adatai szerint 25 millió évvel ezelőtt keletkezhetett a Bajkál-ároknak nevezett hasadékvölgyben.

A tóról az éjszakai felvételt 2024 januárjában az ISS fedélzetéről a 70. állandó személyzet egyik űrhajósa készítette. A képen a legfeltűnőbb, fehér fényfoltok a kisebb-nagyobb városok fényei. Legnagyobb közülük a mintegy 600 ezer lakosú Irkutszk, amely a tó déli részétől északnyugatra (a képen balra), mintegy 55 km távolságban épült. A fénypontok Zimáig húzódó sorát a Transzszibériai vasút vonalán, illetve Irkutszk felé közeledve az Angara partján fekvő települések rajzolják ki. Az Angara a Bajkál-tóból kifolyó egyetlen folyó, amelyen négy nagy vízlépcső épült, az első Irkutszk előtt, a második pedig Bratszknál, amelynek az Oka és az Angara összefolyása környékén kialakított tározója szintén látható a kép bal szélén. A kép bal felső részén a narancssárga foltok a Szibériának ezen a részén is folyó kőolaj- és földgázkitermeléshez kapcsolódó fáklyák, míg a jobb alsó részén Észak-Mongólia városai láthatók.

A Nemzetközi Űrállomás 70. állandó személyzetének egyik űrhajósa 2024. január 24-én fényképezte le az éjszakai Bajkál-tavat. Az ISS070-E-80639 számú felvétel Nikon D5 digitális kamerával, 24 milliméter fókuszú objektívvel készült. A képen az erdős területek sötétebbnek, míg a gyérebb növényzetű, hóval és jéggel borított területek világosabbnak látszanak. A kép felső részébe belógnak az ISS napelemtáblái. (Kép: NASA Earth Observatory, ISS Crew Earth Observations Facility and the Earth Science and Remote Sensing Unit, Johnson Space Center)

A képen a nagyobb városok kirajzolják a Transzszibériai vasút több mint 1000 kilométeres szakaszát. A vasútvonal Zimánál (a vasút mentén Moszkvától 4938 km-re) halad át az Oka folyó fölött átívelő hídon. Irkutszk után éri el a Bajkál-tavat, amelyet dél felé megkerülve 207 km hosszan a tó partján vezet a pálya. A vonatok ezután a képen ugyancsak látható Ulan-Ude és Csita felé folytatják az útjukat, utóbbi Moszkvától 6199 km-re fekszik, de a szerelvényeknek innen még további bő 3000 kilométert kell megtenniük a Csendes-óceánig, azaz a vlagyivosztoki végállomásig.

A tavat az UNESCO 1996-ban világörökségi helyszínné nyilvánította, az indokolás szerint az „Oroszország Galápagosának” is nevezett Bajkál-tó korának és elszigeteltségének köszönhetően a világ leggazdagabb és legkülönlegesebb édesvízi faunájával rendelkezik, ami tudományos szempontból rendkívüli értéket képvisel. A tó állatvilágának legismertebb faja a bajkáli fóka (nerpa), amely egyike a kevés édesvízi fókafajnak.

A Bajkál-tótól északnyugatra, mintegy 55 km távolságban fekvő Irkutszk és az Angara gátjának nappali képe egy régebbi, de ugyancsak az ISS-ről készített felvételen. Az ISS011-E-9913 jelű felvételt az ISS 11. állandó legénységének egyik űrhajósa készítette, 2005. május 24-én, Kodak 760C digitális kamerával, 800 mm fókuszú objektívvel. (Kép: NASA Earth Observatory, NASA JSC Gateway to Astronaut Photography of Earth)

Kapcsolódó cikkek:
Körök a jégen
Irkutszk és a Bajkál-tó
„Gekkó” Szibériából
Furcsa körök a Bajkál-tó jegén

Kapcsolódó linkek:
Lake Baikal at Night (NASA Earth Observatory)
Irkutszk, Oroszország (NASA JSC Gateway to Astronaut Photography of Earth)