A közelmúltban adtunk hírt Indonézia új fővárosának építéséről, miközben az elmúlt évtizedben Egyiptomban is jelentősen előrehaladt az új közigazgatási székhely építése.
A mai Kairó története több mint ezer évvel ezelőttig nyúlik vissza, bár a város helyén korábban is léteztek különböző települések. A gazdag építészeti, kulturális és szakrális örökséget magáénak mondható város történelmében hamarosan gyökeres fordulat következik be: nem lesz többé Egyiptom fővárosa. Amint az az ország sok évezredes történetében többször előfordult, a kormányzati központot áthelyezik, ezúttal egy vadonatúj, Kairótól 45 kilométerre keletre, a sivatagban épülő városba költöztetik.
Az egyiptomi kormány 2015-ben jelentette be, hogy a jelenlegi főváros rohamosan növekedő népessége, zsúfoltsága és környezetszennyezése miatt felépítik az egyelőre csak „Új Közigazgatási Székhely” (NAC, New Administrative Capital) néven emlegetett várost. Becslések szerint 2024-ben Kairónak elővárosaival együtt 22 millió lakosa van, a népsűrűsége pedig 19 ezer fő négyzetkilométerenként, ami nagyjából a mindössze 2 km2-es Monaco népsűrűségének felel meg. (Összehasonlításképpen: Budapest népsűrűsége 3200 fő/km2, míg a korábbi cikkünkben ugyancsak költözése kapcsán említett indonéz fővárosé, Jakartáé Kairóénál alig kisebb, 17 ezer fő/km2.) A tervek szerint az új város területe akkora lehet, mint Szingapúré (több mint 700 km2), és az ázsiai városállamhoz hasonlóan körülbelül hatmillió embernek adhat otthont. Nemcsak a kormányhivatalok költöznének ide, hanem pénzügyi központot és más létesítményeket is kialakítanának.
A NASA Landsat–8 műholdja OLI (Operational Land Imager) műszerének 2017. augusztus 14-i felvétele Egyiptom épülő új fővárosának területéről. A hét évvel ezelőtti képen még csak körvonalazódnak a fontosabb létesítmények, hiszen az építkezés a kormány 2015-ös döntése nyomán 2016-ban kezdődött. (Kép: NASA Earth Observatory, Michala Garrison; Landsat adatok: U.S. Geological Survey)
A NASA Landsat–9 műholdja OLI–2 műszerének 2024. augusztus 9-i felvétele az új fővárosról. Az idei felvételen jól látható számos, már elkészült létesítmény. A Green River Park 10 km hosszan kanyarog a sivatagban. A parktól keletre különböző minisztériumok épületei láthatók, de a Védelmi Minisztérium épülete (The Octagon) délebbre, a kör alakú struktúra közepén helyezkedik el. Még délebbre, a sportkomplexum részeként felépült Afrika második legnagyobb, közel százezer néző befogadására alkalmas stadionja (Misr Stadium vagy más néven New Administrative Capital Stadium), hírek szerint erre és a komplexum más létesítményeire alapozva a 2034-es labdarúgó VB és a 2036-os olimpia rendezését is megpályáznák. (Kép: NASA Earth Observatory, Michala Garrison; Landsat adatok: U.S. Geological Survey)
Idén márciusig sajtóhírek szerint (még csak) több mint 1500 család költözött az épülő városba, de 2024 végére számuk meghaladhatja a tízezret. Egyes minisztériumokat már átköltöztettek, az egyiptomi parlament már új épületében ülésezik, emellett sok bank és más vállalkozás is áttette székhelyét a leendő fővárosba. Becslések szerint már 48 ezer közalkalmazott dolgozik az új fővárosban, bár többségük még Kairóból ingázik a munkahelyére. Hivatalos nyilatkozatok szerint a projekt első szakaszának költsége 10,6 milliárd dollár, míg a teljes megvalósítás 58 milliárd dollár körüli összegbe kerülhet.
Egy képkocka a Landsat műholdak felvételei alapján összeállított idősorból, amely Kairónak az elmúlt négy évtizedben bekövetkezett fejlődését mutatja be. 1984 óta a város lakóinak száma 8 millióról 22 millió fölé nőtt. A város nemcsak a Nílus termékeny völgyében és deltájában terjeszkedett, hanem a sivatagban is új elővárosok épültek. Mindamellett, becslések szerint Egyiptom lakosságának több mint 95%-a a Nílustól és a deltától 20 km-nél kisebb távolságban él. (Kép: NASA Earth Observatory, Michala Garrison; Landsat adatok: U.S. Geological Survey)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Épülő főváros
Víz a homok alatt
Téli köd
Szokatlan látvány
Constructing Egypt’s New Capital (NASA Earth Observatory)
6 Facts You Might Not Know About The New Administrative Capital Stadium (Cairo360)