A Hold két arca

Az amerikai GRAIL űrszondapáros gravitációs mérései nyomán kiderült, hogy a Hold innenső féltekéjén több a nagy, becsapódásos eredetű medence, mint az égitest túlsó, a Földről nem látható oldalán.

Az egymást kötelékrepülésben követő két GRAIL szonda a Hold körül. Tudományos küldetésük tavaly decemberben, a felszínbe csapódva ért véget. (Fantáziakép: NASA / JPL-Caltech)

Mint közismert, a Hold kötött keringést végez a Föld körül, vagyis tengelyforgási és keringési periódusa megegyezik. Ebből adódóan a Föld felé mindig csak az egyik felét mutatja. A NASA 2012-ben működött GRAIL (Gravity Recovery and Interior Laboratory) űrszondái nagy pontossággal feltérképezték égi kísérőnk nehézségi erőterét, amiből számos érdekes tényre derült fény. Az egyik, hogy a becsapódásos eredetű felszíni és felszín alatti alakzatok eloszlása nem szimmetrikus: a Hold innenső oldalán több nagy medence található, mint a túlsón. A mintegy négymilliárd évvel ezelőtt keletkezett, lávával kitöltött nagy kráterek kisbolygók becsapódásai nyomán jöttek létre.

A GRAIL adataiból készült holdi kéregvastagság-térkép. Balra az égitest innenső, jobbra a túlsó féltekéje. (Kép: NASA / JPL-Caltech / S. Miljkovic - IPGP)

Felmerül a kérdés, hogy mi okozhatta ezt az eltérést, amikor azt gondolhatnánk, hogy az égitestet a Naprendszer történetének korai időszakában minden oldalról ugyanúgy kellett érje a külső „bombázás”. Egy francia, angol és amerikai kutatókból álló csoport tagjai most a Science-ben megjelent cikkükben kínálnak magyarázatot a megfigyelésre. Modellszámításokkal alátámasztott elképzelésük szerint a Hold minden oldalát ugyanúgy szabdalták a rázuhanó kisebb égitestek, de a féltekék eltérő módon „reagáltak” erre. A különbség oka pedig a kéreg és a felső köpeny eltérő hőmérséklete lehetett.

Régebb óta ismert, hogy a Hold innenső oldala forróbb volt, mint a másik. Ez a radioaktív uránium és tórium atommagok nagyobb mennyiségének volt köszönhető, amelyek bomlásából származott a plusz hő. Ezért annak idején a holdi vulkanizmus is főleg az innenső féltekére koncentrálódott és ott tovább is tartott. Márpedig a forró, kevésbé vastag kéregbe csapódó test akár kétszer akkora nyomot hagyhatott, mintha ugyanaz az esemény a Hold másik, hidegebb féltekéjén történt volna.

Az új elképzelések nyomán feltehetően át kell értékelni azt a kb. 4 milliárd évvel ezelőtti időszakot is, amit „késői nagy bombázásnak” szokás nevezni. Ezt eddig elsősorban a Hold innenső oldalán megfigyelhető, a lávával kitöltött nagy medencékben (holdi tengerekben) illetve a peremüknél előforduló kráterek alapján vizsgálták. Úgy tűnik azonban, hogy az akkoriban meglevő jelentős hőmérsékleti különbségek miatt inkább a Hold túlsó oldala krátereinek méreteloszlását kellene tüzetesebben megvizsgálni, hogy pontosabb eredményt kapjanak a Naprendszer belső részében akkoriban előforduló kis égitestekkel kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkek:
Már a starthelyen a GRAIL
Elindult a Holdhoz a GRAIL űrszondapáros
Újévi randevú a Holddal
Apály és Dagály
A GRAIL tovább él
A Hold legpontosabb gravitációs térképe
Ma két új „holdseb” keletkezik
A GRAIL vége
2210 méterre egymástól: a GRAIL kráterei a Holdon

Kapcsolódó linkek:
A Hold két felének aszimmetriájáról, a GRAIL adatai alapján (NASA JPL)