A kétéves élettartamra tervezett belga műholdnak már a 10. születésnapját köszönthették alkotói a Napról készített felvételsorozattal.
A Proba–2-vel (Project for Onboard Autonomy-2) portálunk cikkeiben már többször találkozhattak olvasóink, sőt a Napról készített felvételei sem teljesen ismeretlenek. A 2009. november 2-án Pleszeckből, Rokot rakétával indított, 120 kg-os műholdat részben technológiai kísérletnek szánták, de tudományos műszerek is helyet kaptak a fedélzetén. Látványos felvételeket készített a műhold extrém ibolyántúli tartományban dolgozó SWAP műszere egy 2010-es napfogyatkozásról, majd a következő évben egy hasonló jelenségről. Hírt adtunk a műholdon végrehajtott egyik technológiai kísérletről is, amelynek során pótolták a műhold hajtóanyagát. A Proba–2 természetesen nem csak fogyatkozások idején fényképezte a Napot, amely felvételekből időről időre egy egész évet átfogó sorozatot is közzétettek. Ezek közül a 2016. év minden egyes napjáról készített felvételsorozatot mutattuk be olvasóinknak. Most a 10. születésnapra a műhold alkotói ezekből a képekből válogattak évente egyet, így köszöntve a tervezett élettartamát már ötszörösen meghaladó műholdat.
A Proba–2 szonda tíz felvétele a Napról. Feldolgozásuk során kiemelték a Nap kiterjedt légkörét, vagyis azt a részt, amely a csillag kör alakú korongja körül látható. Az egyes felvételek a következő időpontokban készültek: felső sor balról jobbra: 2010. február 20.; 2011. február 1.; 2012. január 20.; 2013. február 5.; 2014. január 28.; alsó sor balról jobbra: 2015. január 19.; 2016. február 5.; 2017. január 22.; 2018. február 2.; 2019. február 1. (Kép: ESA / Royal Observatory of Belgium)
A technológiai kísérletek között említésre érdemesek az új típusú napelemek, egy újfajta fedélzeti számítógép, a csillagkövető rendszer és a már említett hajtómű. Mindezekről az érdeklődők részletesen olvashatnak az EO Portal lent hivatkozott cikkében.
A Proba–2 november 2-án ünnepelte 10. születésnapját. (Fantáziarajz: Royal Observatory of Belgium)
A Proba–2 csapata a műhold 10. születésnapját köszönti. (Kép: Royal Observatory of Belgium)
A tudományos műszerek közül a két legfontosabb a Napot megfigyelő, már említett SWAP és a korábbi cikkeinkben szereplő LYRA radiométer. Mindkét műszert a Belga Királyi Obszervatóriumban tervezték, és az ottani csoport működteti is. A műhold pályáját is a napmegfigyelésekhez optimalizálták, a 725 km átlagos keringési magasságú, 98,44° hajlású körpályán a műhold keringési ideje 100 perc. A pályát úgy választották meg, hogy az év 9 hónapjában teljesen fogyatkozásmentes legyen. (Itt természetesen nem az említett napfogyatkozásoktól akartak megszabadulni, hanem azt kerülik el, hogy a műhold hosszabb időre a Föld árnyékába kerüljön, amikor a napelemek nem termelnek áramot.) A fogyatkozásokkal terhelt időszakokban is legfeljebb keringésenként 20 percre kerül a Föld árnyékába a műhold. Az elmúlt 10 év során a két műszerrel számtalan flert, koronakidobódást és a naptevékenység sok más jelenségét figyelték meg, ami jelentős hozzájárulás az űridőjárási kutatásokhoz, különösen azt figyelembe véve, hogy hamarosan már egy teljes naptevékenységi ciklusra vonatkozó, homogén adatsor áll a kutatók rendelkezésére.
A Proba–2 és fontosabb műszerei a műhold Nap felé forduló oldala felől nézve. (Kép: ESA)
A megfigyelések természetesen folytatódnak, minthogy a műhold és műszerei továbbra is rendben működnek. Eközben az ESA már készítteti a Proba sorozat következő tagját, az ugyancsak napmegfigyeléssel foglalkozó Proba–3 párost. Ennek indítását viszont a legújabb hírek szerint 2020 vége helyett csak 2021 második negyedévére tervezik.
A Proba–2 működése második évtizede kezdetén, 2019. november 11-én megörökítette a Merkúr átvonulását a Nap korongja előtt. Jóllehet az extrém UV-ben a jelenség kevésbé látványos, mint a látható tartományban, megörökítése mégis különleges. (Forrás: ESA / Royal Observatory of Belgium)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Mesterséges napfogyatkozás
A Nap 2016-ban
Proba-2: utántöltés két évvel a start után
Különleges napfogyatkozás 2.
Napfogyatkozás négyszer egymás után
Kettős európai start
A Proba–2 műhold és eredményeinek részletes leírása (EO Portal)
A Proba-2 tudományos adatközpontja (Royal Observatory of Belgium)
Royal Observatory of Belgium
Boldog születésnapot, Proba–2 (Royal Observatory of Belgium)