Timothy Jones, a londoni Imperial College kutatója felfigyelt egy tanulmányra az egyik szakfolyóiratban, ami a napszél 1996-ben mért rendellenes viselkedéséről szólt. (Az Imperial College-ban készültek az Ulysses mágneses teret érzékelő berendezései, André Balogh vezetésével.)
A napszél rendellenes viselkedésének három oka lehet: vagy „valami történt” a Napban, ami ezt a hatást okozta, vagy „út közben” történt valami magával a napszéllel, vagy a mérődetektorok hibásodtak meg. Utóbbit hamar kizárták, hiszen az Ulysses berendezéseivel később nem volt semmi probléma. Szintét félretették az első lehetőséget, hiszen a napszél viselkedése nem sokkal a mérés után „helyreállt”. Vagyis Timothy Jones-nak meg kellett vizsgálnia, mi okozhatta a napszél állapotának megváltozását? Szerencsére a válasz nagyon gyorsan adódott. Akkoriban ugyanis az üstökösök jelentették a nagy csillagászati szenzációt (a Hyakutake 1996 tavaszán fénylett fel az égen, a Hale-Bopp pedig egy évvel később). A szintén európai Giotto üstökös-szonda (Halley- és a Grigg-Skjellerup-üstökösök tanulmányozása fűződik a nevéhez) rendkívüli részletességgel tanulmányozta, hogy az üstökös milyen hatással van a napszélre. Kiderült, hogy az egyébként „befagyott” (azaz állandósult) mágneses vonalakat az üstökös jelentősen torzíthatja. Ugyanis a mag a Naphoz közeledve a melegedés hatására egyre növekvő por- és gázcsóvát növeszt, ami fékezi a napszél áramlását, eltorzítva így az azt kísérő mágneses teret. Jones és munkatársainak adott volt a lehetséges válasz: egy üstökös – talán a Hyakutake – csóváján haladt át az Ulysses. Jones felfedezése nyomán George Gloeckler és munkatársai a Marylandi Egyetemen újra átvizsgálták az Ulysses ionelemző adatait, s megállapították, hogy a kérdéses időben valóban egy üstökös-csóván haladt át az űrszonda. (Így lett az Ulysses Jupiter-, Nap- és üstökös-kutató űrszonda is egyben.) A csillagászok pedig hamar kiszámították, az Ulysses valóban a Hyakutake-üstökös csóváján haladt át. Mivel ekkor a mag mintegy 500 millió km-re volt a szondától, a szakemberek igen meglepődtek, hogy ilyen hosszúra nyúlik az üstökös csóvája. Az Ulysses találkozása a Hyakutake üstökös csóvájával. A szürke szín a bolygók keringési síkját (az ekliptikát), a piros vonal a Hyakutake üstökös pályáját, a kék vonal pedig az Ulysses pályáját jelöli. A vastag fehér vonal az üstökös hosszan elnyúlt csóváját mutatja. A felfedezésre reagálva, az áthaladás valószínűségét – s egyben a kutatók óriási szerencséjét – érzékeltetve Edward Smith, a NASA JPL (Sugárhajtómű Laboratórium) munkatársa csak annyit mondott: „Az esély, hogy az Ulysses pályája egy üstököscsóván halad keresztül, körülbelül akkora volt, mint hogy valaki bankot robbant Monte Carlóban”. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Az Ulysses jól teljesít (1. rész)
Az Ulysses honlapja a NASA-nál
Az Ulysses honlapja az ESA-nál
Az Ulysses Nap-kutató űrszondát az ISPM terv keretében építették európai szakemberek. Mint az Űrvilág oldalain azt már olvashatták, a programot eredetileg európai-amerikai együttműködés keretében két űrszondára tervezték, de az amerikai visszalépést követően az ISPM keretén belül csupán egyetlen űrszonda indult (bár azt amerikai űrrepülőgép fedélzetéről indították).
