A Nap mágneses tere azért is „kibogozhatatlan”, mert nem két póluson át „tör a felszínre”, mint a Föld esetében. Minden napfolt egy-egy északi vagy déli mágneses pólus. Emellett természetesen a globális mágneses tér forrása valóban a Nap északi és déli pólusánál található.
Ez még talán annyira nem is lenne bonyolult, csakhogy csillagunk még forog is közben. S mivel a kibocsátott napszél is a forgásnak megfelelő pályát jár be útja során, a napszél töltött részecskéi által „szállított” mágneses tér is meglehetősen bonyolult alakot vesz fel. Ám Napunk mágneses terének alakját még bonyolítja néhány dolog. Egyrészt, hogy a Nap nem szilárd test lévén nem is rendelkezik adott tengelyforgási idővel, a forgási periódus függ a szélességtől is. Ezt hívják a szakemberek differenciális rotációnak. Az egyenlítőn ezért gyorsabban fordul meg a Nap, mint a pólusokhoz közelebb. S ha még ez sem lenne elég… A Nap 11 évenként rejtélyes okból pólust vált. (Pólusváltás van más égitesteknél, pl. a Földnél is, de az újabb kutatások szerint még az ősi Mars egykoron globális mágneses tere is hasonlóan „működött”.) Nos, mindezek a folyamatok egyáltalán nem kedveznek a mágneses tér felderítésének, még inkább megértésének, így az Ulysses meglehetősen nagy fába vágta a fejszéjét. Ám a szonda szorgosan mért és térképezett. Ma már a Nap mágneses tere három dimenzióban ismert (legalábbis az eddigiekhez képest), a hosszú évek alatt felhalmozódott adatokat a kutatók most számítógépek segítségével próbálják értelmezni. De persze ne higgyük, hogy eleddig sikerült máris megválaszolni minden kérdést, hisz a feladat óriási. A magfizikának hála, úgy gondoljuk, ismerjük a Nap magjában végbemenő fúziós folyamatokat. Modelleket állítottunk fel a Nap szerkezetére vonatkozóan. A modelleket a mérési eredmények alapján készítették a következő forma szerint: adott a magfolyamat, mit kell tenni a mag és a Nap-felszín közén „út közben”, hogy a magban keletkező sugárzásból a felszínen a méréssel kapott adat szülessen? Így, ilyen elgondolások során született meg a Nap szerkezete. Most az Ulysses újabb mérési adatokat szolgáltatott. Ezek merőben újak, s egyedülállóak. A feladat most is adott: a Nap szerkezetének pontosítása. S íme egy érdekes, új felfedezés. Erre szinte senki sem számított. A napszél áramlási sebessége a Nap pólusainál mintegy kétszerese az egyenlítői síkban mérhetőnek (700 és 350 km/s). Bár ennek magyarázata könnyebbnek ígérkezik, a részletes ellenőrző számítások még váratnak magukra. S amit senki sem várt: az Ulysses egy nagy, azóta már más űrszonda (Stardust) által is megerősített felfedezést tett: a Nap mágneses pajzsán áttörő, Naprendszeren kívülről, közeli csillagoktól származó „csillagszelet” is detektált. Így a Nap-kutató űrszonda amellett, hogy Jupiter-kutató is, majd váratlanul üstökös-kutatást végzett, újabban „helyi galaktikus környezet”-kutató szondává avanzsált. A minket körülvevő helyi galaktikus környezetünkben olykor kislefolyású változások mehetnek végbe, legalábbis a mérési eredmények első interpretációjaként. Hogy milyen felfedezéseket tesz még az Ulysses? A jövő majd választ ad e kérdésre. De az már ma bizonyosnak látszik, a felfedezések még sok embernek és persze további űrszondáknak, hosszú ideig munkát fognak adni. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Az Ulysses jól teljesít (1. rész)
Az Ulysses jól teljesít (2. rész)
Az Ulysses honlapja a NASA-nál
Az Ulysses honlapja az ESA-nál