Az augusztus közepén indított amerikai AEHF-1 katonai távközlési hold elvesztette fő hajtóművét, így nehezen, akár 9 hónapos késéssel áll majd végleges pályára.
Az AEHF-1, teljes nevén Advanced Extremely High Frequency-1 műhold a Föld körül. (Fantáziakép: Northrop Grumman)
Az űreszköz augusztus 14-én startolt a floridai Cape Canaveralből, egy Atlas-5 hordozórakéta segítségével. A rakéta rendben a tervezett, ún. szuperszinkron átmeneti pályára állította a 6,1 tonna tömegű műholdat. (Ilyenkor a műholdpálya legnagyobb magassága meghaladja a geoszinkron pályáét.) A pálya földközeli pontja 225 km-es, földtávoli pontja 50 ezer km-es magasságban volt, a pályasík pedig 22,2°-ot zárt be az Egyenlítő síkjával.
A cél az volt, hogy innen a saját fedélzeti hajtóművei használatával manőverezzék az űreszközt a számára kijelölt végleges, geoszinkron pályára, méghozzá két lépcsőben. Először a folyékony üzemanyagú hajtómű feladata lett volna a földközelpont megemelése és az inklináció 6°-osra csökkentése. Mindez néhány napot vett volna igénybe. Utána egy ionhajtómű négy hétig tartó folyamatos működésével alakult volna ki a kör alakú, 4,8°-os hajlásszögű geoszinkron pálya (magassága kb. 36 ezer km). Az AEHF-1 a tervek szerint a start után 105 napon belül érte volna el geoszinkron helyzetét, 90° nyugati hosszúság fölött. De a tervek már az első napon meghiúsultak...
Máig ismeretlen okból az első hajtómű működése már a legelső alkalommal idő előtt leállt.
Egy augusztus 17-i újabb próba sem járt sikerrel. Így a műhold gyártója, a Lockheed Martin, a tulajdonos Amerikai Légierő és az Aerospace Corporation szakemberei elkezdték a mentő stratégia kidolgozását. A fő hajtómű és az ionhajtómű mellett találhatók még a fedélzeten kis teljesítményű, hidrazinnal üzemelő manőverező hajtóművek is. Most ezeknek a működtetésével igyekeznek apró lépésekben elérni egy olyan pályamagasságot, ahonnan már az ionhajtómű veheti át a feladatot – igaz, több hónapos munka áll előtte.
Az AEHF-1 végül jövő nyárra érheti el a neki szánt végleges pályát. A becslések szerint ugyanakkor még mindig marad annyi hajtóanyag a fedélzeten, hogy a hold kitöltheti a tervezett 14 éves élettartamát. A műhold az első abból az új sorozatból, amelyet a Lockheed Martin és a Northrop Grumman készít az amerikai haderő, a parancsnokság és a legfelső politikai vezetés biztonságos, gyors, zavarásmentes, titkosított kommunikációs igényeinek kiszolgálására. Ezek a jelenlegi, 1994-től kiépített Milstar rendszert váltják fel fokozatosan. Egyetlen új AEHF műhold adattovábbító kapacitása is meghaladja a Milstar öt műholdjáét együttvéve. A két következő AEHF 2011-ben és 2012-ben startolhat, s továbbiak megrendelése is várható. (A globális lefedettséget legalább 4 ilyen műholddal tudják elérni.) A rendszer tervezése és megépítése nem kevés pénzbe, közel 6,5 milliárd dollárba kerül. A szövetségesek közül Nagy-Britannia, Kanada és Hollandia is beszállt a programba, az általuk befizetett pénzért cserébe arányos mértékben jogot kapnak a rendszer használatára.
(Kép: Lockheed Martin) Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Űrtechnika a háborúban: a Milstar
Az AEHF-1 pályájának megemeléséről (Spaceflight Now)
Az Ofeq-9-ről jóformán csak az indítás ténye és néhány egyértelmű információ nyilvános.
