Május elején a nyugat-európai fejlesztő és gyártó konzorcium átadta a Török Védelmi Minisztériumnak a Göktürk-1, nagyfelbontású kamerával felszerelt (felderítő) műholdat.
Az ügylet részeként leszállítanak egy teljes irányító, vezérlő és adatfeldolgozó központot is. Sőt Törökországban megépítenek egy műholdalkatrészek, de akár komplett műholdak vizsgálatára alkalmas tesztközpontot (AITC) is! A műholdat, a vezérlő és irányító, valamint a tesztközpontot megvalósító, a Thales Alenia Space, a Telespazio és az SSM alkotta konzorcium természetesen a fenti létesítményekben dolgozó szakemberek képzését is elvégzi.
A Thales Alenia Space volt az 1 tonnás, 250 kg hasznos teherrel (egy 80 cm legjobb felbontású kamerával) ellátott műhold kivitelezője, és ők építették a törökországi teszt-központot is. A Telespazio az egész projekt fővállalkozója és rendszerintegrátora volt, de az ő felelősségük volt a földi irányító központ megvalósítása, valamint a (majdani) indítás és az indításhoz kapcsolódó biztosítás bonyolítása. Szintén ők felügyelik a műhold repülésének korai szakaszát (Early Orbit Phase), az orbitális teszteket (In Orbit Test Phase), és képzési támogatást is nyújtanak Törökországnak.
A Göktürk-1 átadása Cannes-ban. (Kép: Anadolu Agency)
A technológia transzfer természetesen nem merült ki a műhold, és az irányító és tesztközpontok eladásában. Valódi együttműködésről volt szó, melynek részeként török cégek részt vettek különféle rendszertervezési feladatokban, de több alrendszert is szállítottak a Göktürk-1-hez. A TAI elemeket szállított a műhold szerkezeti elemeihez, az Aselsan a földi állomáshoz szállított adat- (kép-) vevő és feldolgozó berendezéseket. A Tübitak UEKAE feladata volt az irányító és telemetriai rendszer titkosító berendezéseinek elkészítése, míg a TR Teknoloji végezte a műhold építésre és tesztekre használatos, 3000 négyzetméteres, speciális létesítmény kivitelezését. (Ebben az épületben egyébként rázópadok, egy 950 köbméteres akusztikus, és egy 350 köbméteres termál-vákuum kamra kerültek kialakításra. Ezeket antenna próbapálya, napelemnyitási vizsgálatokat segítő csarnok és elektromágneses kompatibilitási (EMC) vizsgálatokra való szoba egészíti ki.)
A program jelentőségéről Prof. Dr. Ismail Demir, a Törökország védelmi iparáért felelős államtitkár-helyettes a következőket mondta: „A Göktürk-1 egy nagyon fontos mérföldkő a török űr- és műholdas erőfeszítésekben. Korábban a RASAT és a Göktürk-2 műholdakat az ország maga építette, és sikeresen üzemelteti. Erre a hagyományra alapozva, és a Göktürk-1 program során szerzett tapasztalatokkal, Törökországnak szándékában áll, hogy új földmegfigyelő és távközlési holdakat építsen otthon, önerőből az ankarai AITC-ben. Az AITC-t a TUSAª fogja üzemeltetni, hogy a cég azt belföldi és külföldi projektekre használhassa.”
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Török műhold indult kínai rakétával
Elkészült a Göktörk-1 műhold