Egy ritkán használt rakéta, a Minotaur-4 először startolt Cape Canaveralről, a ritkán használt 46-os indítóállásból.
A floridai Cape Canaveral bázis területének keleti csücskében található a 46-os számú rakétaindító helyet eredetileg Trident-2 ballisztikus rakéták tesztjeihez építették, még az 1980-as években. A tesztek végeztével, 1989-ben megszűnt itt az aktivitás, mígnem 1997-ben a Space Florida cég vette kezelésbe és nyitotta meg kereskedelmi űrtevékenység céljára. Azt nem lehet mondani, hogy azóta sok űrindítást hajtottak volna végre innen, de 1998 januárjában e helyről startolt a Lunar Prospector holdszonda egy Athena-2 rakétával, egy évvel később pedig Tajvan első műholdja, a ROCSAT-1 (újabb nevén FORMOSAT-1) állt pályára egy Athena-1 rakéta segítségével.
Az elmúlt években végzett fejlesztések után most új életre kelhet a hely. Itt állították ugyanis fel – szokatlan módon, ipari daruk igénybevételével – az Orbital ATK Minotaur-4 rakétáját, hogy augusztus 26-án, magyar idő szerint 8:04-kor a világűrbe repítse a geostacionárius pályára szánt SensorSat (ORS-5) mesterséges holdat. Először ismerkedjünk meg a rakétával, majd hasznos terhével!
Az indítás előkészületei. (Kép: Orbital ATK)
Az öt szilárd hajtóanyagú fokozattal rendelkező rakétához részben a hidegháború idejéből megmaradt részegységeket használtak fel. A típust eddig ötször alkalmazták szuborbitális és orbitális indításokhoz, 2010-ben és 2011-ben, Kaliforniából és Alaszkából. Floridában most mutatkozott be. A rakéta három hajtműve az Egyesült Államok Légiereje (USAF) készletéből, a hadrendből már rég kivont, annak idején nukleáris robbanófejjel felszerelt Peacekeeper rakétákból származik. A hajtóműveket az 1980-as években töltötték fel hajtóanyaggal, majd rakétasilókban várták az esetleges – és szerencsére soha be nem következett – bevetésüket, egészen leszerelésükig.
A SensorSat pályára állításához még két Orion-38 hajtóműre volt szükség. Ezeket az Orbital ATK gyártotta. Az első négy fokozat gyors egymásutánban működve 15 perc leforgása alatt elvégezte az átmeneti (400 km és 600 km között változó magasságú, 24,5°-os hajlásszögű) pálya kialakítását. Az ötödik, utolsó fokozat 10 perccel későbbi begyújtásával érték el a 600 km magas, az Egyenlítő síkjában húzódó körpályát. Innen már a 113 kg-os – tehát viszonylag kicsi – műhold feladata lesz felkapaszkodni a geostacionárius magasságba. Közben „potyautasként” pályára került három apró műhold is. Egyikük, egy 3 egységes (3U) CubeSat a katonai fejlesztési ügynökségnél (Defense Advanced Research Projects Agency, DARPA) épült, a másik kettő kormányzati tulajdonosát nem hozták nyilvánosságra.
Az USAF 27,2 millió dollárt fizetett az Orbital ATK-nak a startért. Először a Wallops-szigeten (Virgina) fekvő bázis merült fel, mint lehetséges indítóhely, de túl északon fekszik az egyenlítői pályához. Aztán rövid ideig szóba került a Francia Guyanában levő európai üzemeltetésű Kourou is, de végül Floridában kötöttek ki. (Az Egyenlítő közelében fekvő Kourouval megspórolhatták volna a Minotaur-4 rakéta ötödik fokozatát.)
A SensorSat hő- és vákuumtesztje. (Kép: MIT Lincoln Laboratory)
A 49 millió dolláros költségvetésből megvalósított SensorSat feladata más űreszközök – aktívak és már űrszemétként keringők – követése lesz 36 ezer km magasban levő geostacionárius állomáshelyéről. Tervezett működési élettartama 3 év. Az űreszköz a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) Lincoln Laboratóriumában épült a Légierő megbízásából. Egy olyan, 2007-ben indított program keretében készült, amelyben olcsó műholdak és hordozóeszközök, innovatív megoldások alkalmazását tűzték ki célul.
Bár az Orbital ATK belátható jövőre vonatkozó terveiben nem szerepel több indítás Cape Canaveral, az előkészületek során szerzett tapasztalatokat értékesnek tartják. Egy start várható a kisebb Minotaur-1 rakétával a Wallops-szigetről, 2018 vége felé. Akkor egy titkos kormányzati kémműhold áll majd pályára. A cég ugyanakkor újabb kis műholdas állami megrendelésekben reménykedik. Mivel a rakétához leszerelt katonai hajtóműveket használnak, legnagyobb bosszúságukra a Minotaur-1 és -4 rakéták nem jelenhetnek meg a kereskedelmi műholdindítási piacon. Igény pedig volna erre, amit az is mutat, hogy rengeteg apró műhold áll pályára indiai, orosz és európai hordozóeszközökkel. Tény, hogy a fegyverzet-leszerelésből származó hajtóművek használata rossz hatással volna az innovációra, új vállalkozások megjelenésére és fejlesztéseire. Nem egy cég dolgozik már kisműholdas startokra alkalmas új rakéta kialakításán. A Föld körüli pálya eléréséig még egyikük sem jutott, a legközelebb ehhez az amerikai–új-zélandi Rocket Lab járt, akik egy félsikerű tesztindítást már végeztek idén májusban. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
A floridai űrkikötő (1. rész)
A figyelőrendszer az űrbe megy
Hét törpe
Katonai távközlési műhold Alaszkából
„Ez egy teszt”
Rutherford, az „e-hajtómű”
A SensorSat (ORS-5) indításáról (Spaceflight Now)
Cape Canaveral, 46-os indítóhely (Wikipedia)
Minotaur-4 rakéta (Wikipedia)
Pénteken este egy Volga végfokozattal felszerelt Szojuz-2.1v rakéta emelt a magasba egy feltehetően geodéziai mérések céljára szolgáló katonai műholdat.
