Egy Falcon-9 rakéta Kaliforniából indított két amerikai tengerészeti kémműholdat.
A start az Űrharedő Vandenberg támaszpontjáról történt április 17-én, magyar idő szerint 15:13-kor. Az NROL-85 elnevezés arra utal, hogy az Egyesült Államok kémműholdjaiért felelős szövetségi kormányzati hivatal (National Reconnaissance Office, NRO) a megrendelő. Az Intruder-13A és -13B (más jelöléssel NOSS-3-9A és -9B) műholdak a tengeri megfigyelésekre szolgáló NOSS (Naval Ocean Surveillance System) rendszer újabb képviselői. A projekt első műhold-generációjának első tagja még 1976-ban állt pályára. Most már a harmadik generációnál tartanak, annak is a kilencedik (páros) felbocsátásánál.
A NOSS műholdak eredetileg hármas kötelékekben repültek. Feladatuk a hajó- és repülőforgalom figyelése, a járművek pontos helyének megállapítása, a rádiós jeleik beérkezési különbségének mérése alapján. Az első széria tagjai 1976 és 1987 között, a másodikéi 1990 és 1996 között indultak. A most használt műhold-generáció 2001-ben mutatkozott be, a kötelékek immár két holdból állnak. Legutóbb több mint 5 éve, 2017 márciusában indult egy ilyen páros, 63,4°-os hajlásszögű, 1100 km magasságú pályára. Nyilván a mostaniak célja is hasonló. Akkor egy Atlas-5 hordozórakétát használtak. Most első alkalommal indított Falcon-9 rakéta NOSS műholdakat. A kiürült első fokozat ezúttal a szárazföldre, a bázis területén található leszállóhelyre (Landing Zone 4) tért vissza.
Kapcsolódó cikkek:
NROL-79
Amerikai kémműhold és 13 apróság
Kapcsolódó linkek:
Az NROL-85 indítás (Spaceflight Now)