Pénteken nagy összegű csalás vádjával letartóztatták az orosz űrügynökség szerepét betöltő nemzeti vállalat egyik igazgatóhelyettesét és két „vállalkozót”.
A vád nagy értékre elkövetett csalás, sikkasztás. A nyomozó hatóság jelentése szerint Oleg Frolov altábornagy (61 éves, képünkön) és két meg nem nevezett „vállalkozó” a beszerzésekre biztosított pénzek jelentős részét elcsalta. A vád szerint legalább 435 millió rubelt (kb. 4,3 millió eurót, vagy 1,6 milliárd forintot) síboltak el. A korábban az orosz Légi és Űrhaderőnél vezető beosztásokat betöltő Frolov egyébként a Roszkoszmoszon belül nem az általunk általában emlegetett űrtevékenységekért felelt. Ő az igazgatónak az a helyettese volt, aki az ügynökség által a hadászati rakétacsapatok számára végzett munkákat irányította. (Miután egy hadászati ballisztikus rakéta kijut a világűrbe, illetve a robbanófejet a visszatéréskor hővédelem segíti át a légkörön, logikus lehet, hogy ugyanott fejlesszék, ahol űrkutatási rakétákat, vagy épp visszatérő űrhajókat fejlesztenek, gyártanak, építenek.)
A Roszkoszmoszban betöltött beosztásában utolsó jelentős projektje a nem hivatalosan Szatan-2-nek nevezett, hivatalos orosz elnevezés szerint РС-28 Сармат (RSZ-28 Szarmat, verziótól függő NATO-kód szerint: SS-X-29 vagy SS-X-30) szupernehéz ballisztikus rakéta, melyet a Makejev Rakétatervező Iroda álmodott meg még 2009-ben. A 208 tonna induló tömegű, 35,5 m magas és 3 méter átmérőjű, három szilárd hajtóanyagú fokozattal szerelt rakéta 14 éves (!) fejlesztés után csak az idén állt szolgálatba. A 18 ezer km hatótávolságú hadászati hordozóeszköz fejrésze 10 tonna össztömegben tartalmazhat csapásmérő eszközöket. Ez vagy tíz, egyenként 750 kt robbanóerejű „hagyományos” nukleáris robbanófej, vagy 15 kisebb, de manőverezésre képes nukleáris robbanófej, vagy akár 24 darab „Avangard” (Objekt 4202, vagy Ju-71/Yu-74) nukleáris vagy hagyományos robbanófejjel szerelt hiperszonikus siklóeszköz lehet.
Kapcsolódó cikkek:
Katonákat toborozna a Roszkoszmosz?
Állami vállalatként működik tovább a Roszkoszmosz
Kapcsolódó linkek:
Több millió eurós csalás gyanúja miatt őrizetben a Roszkoszmosz egyik vezetője (Space Daily)