Német katonai radaros műholdpárost indított egy Falcon-9 rakéta Kaliforniából.
A december 24-én magyar idő szerint 14:11-kor végrehajtott start helyszíne az Amerikai Űrhaderő Vandenberg támaszpontja volt. A Falcon-9 hasznos terhe, a német SARah-2 és -3 műhold egy sorozat második és harmadik példánya. Az első – a mostaniaknál nagyobb tömegű – műhold ugyancsak a SpaceX rakétájával indult, egymagában, tavaly júniusban. Akkor arról volt szó, hogy még abban az évben következik az újabb kettő, de végül 2023 végéig kellett várni erre a startra.
A SARah-2 és -3 műholdakat indító Falcon-9 rakéta a startra várva. Mint a viseltes külsejéből látszik, az első fokozat nem most repült először. Ez volt a nyolcadik alkalom, amikor használták. (Kép: SpaceX)
A SARah műholdak nevében a SAR az apertúraszintézises radarra (syntethic aperture radar) utal: ezt a technikát használják a műholdak a Föld felszínének leképezésére. A nagy felbontást biztosító technika borult időben és éjszaka is alkalmas a megfigyelésekre. Eredetileg 2018-ban és 2019-ben tervezték indítani ezeket a német katonai radaros műholdakat, de menet közben műszaki problémák adódtak és a koronavírus-járvány is közbeszólt. Az első példányt az Airbus, a most felbocsátott kettőt az OHB építette. A SARah-1 aktív, vagyis a Földre radarjeleket lebocsátó és a visszaszórt jeleket vevő műhold, míg a mostani kettő passzív, vagyis csak detektálást végez. Kötelékben repülnek majd.
A német hadsereg előző generációs, mostanra kiöregedő radaros SAR-Lupe műholdjai (összesen öt darab) 2006 és 2008 között álltak pályára – Oroszországból, orosz rakétákkal, ami manapság elképzelhetetlen lenne...
A SARah-2 és -3 műholdak felépítése. Az egyenként 1,8 tonnás űreszközök a SAR-Lupe rendszerhez használt reflektoros technológiát használják . (Kép: OHB System)
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Egy Kaliforniából, egy Floridából
Teljes a német radaros kémműholdak flottája
Ismét bővült a német kémműholdak hálózata
A harmadik német radaros kémműhold
Újabb német radaros kémműhold
Német radaros kémműhold
A SARah-2 és -3 indítása (Spaceflight Now)