Szerdán kísérik utolsó útjára a 2002. december 2-án, 76 éves korában elhunyt Marx György fizikust, akadémikust, az ELTE Kossuth díjas professzorát. Kutatóként, oktatóként, ismeretterjesztőként egyaránt elismert, vezető egyénisége volt a magyar tudományos életnek.
Mindig gyorsan felismerte azt, ami valóban fontos, izgalmas és előrevivő a természettudományban. Fiatal korától kezdve vonzódott a csillagok világához, és hallgatóságát magával ragadva kalandozott térben és időben a Big Bangtől a végtelen jövőig.
Már az ötvenes évek végén lelkesedni kezdett az asztronautika nyújtotta új lehetőségekért. A hatvanas-hetvenes években a MTESZ Központi Asztronautikai Szakosztályának vezetőségi tagjaként bekapcsolódott a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (IAF) munkájába, és annak első magyar alelnöke lett. Tagjává választotta a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia is. Aktívan részt vett e két szervezet 1983-as, budapesti kongresszusának megszervezésében. Merész publikáció jelentek meg a jövő lehetséges energiaforrásairól és a csillagközi repülések fizikai alapjairól.
Magyarországon elsőként, már a hatvanas évek elején foglalkoztatni kezdte az idegen civilizációk keresésének tudományos problémája. 1971-ben meghívást kapott a zártkörű bjurakáni szovjet-amerikai tanácskozásra, amely megvitatta és kitűzte a SETI kutatások feladatait. Miután 1982-ben a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) létrehozta "bioasztronómiai bizottságát", annak tagja, sőt hamarosan elnöke is lett. Ilyen minőségben szervezte az 1987 évi, nagy sikerű balatonfüredi nemzetközi szimpoziumot, az első magyarországi tanácskozást az élet és intelligencia kutatásáról a világmindenségben. Számos úttörő gondolattal járult hozzá e mindenkit foglalkoztató, alapvető téma fejlődéséhez.
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) őszinte megrendüléssel búcsúzik tiszteleti tagjától, Marx György professzortól, sokunk tanárától. Emlékét megőrizzük!
Kapcsolódó linkek:
Magyar Asztronautikai Társaság
1972. november 21-én, Budapesten tért örök nyugalomra a korszerű repülés egyik nagy alakja. A szuperszónikus repülésre vonatkozó szakirodalom egynémely munkájában a sugárhajtás feltalálójának egy Whitle nevű angol őrnagyot tüntetnek fel, aki kormányától százezer fontot kapott találmányáért. A dolog szépséghibája az, hogy Whitle szabadalmát csak Fonó után egy évvel adta be! Így a külföldi szakirodalom is ma már Fonót tekinti e forradalmian új műszaki találmány atyjának.
