„Szerintem az űrtevékenység befolyással van a társadalomra…”

Vágó István beszél arról, hogy miért kell kutatnunk a világűr titkait.

Tavaly a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia „Világűr és társadalom” bizottságán belül született egy kezdeményezés, hogy kérjük fel mai világunk fontos és az emberek többsége által ismert, befolyásos szereplőit (tudósokat, művészeket, közéleti szereplőket, sportolókat stb.) egy egy rövid nyilatkozatra a világűr és a társadalom kapcsolatáról.

Az idei év elejére megfogalmazott egységes levél a következő mondat folytatását kéri a megkérdezettektől: „Szerintem az űrtevékenység befolyással van a társadalomra, mert…”. A rövid, egyoldalas válaszleveleket a www.spaceandsociety.org honlapon gyüjtjük össze angolul és az eredeti nyelven. Az első válasz Arthur Clarke-tól érkezett Sri Lankából.

Az Akadémia megállapodott az európai űrügynökséggel (ESA) abban, hogy a legérdekesebb válaszokat tartalmazó könyvet még ebben az évben (illusztrációkkal és életrajzokkal kiegészítve) együtt jelentetik meg. Célunk az, hogy a közvélemény erről a fontos kérdésről ne csak az érdekelt szakemberektől, hanem befolyásos „külső” személyiségektől is objektív módon tájékozódhasson.

Mint az ügyet szervező munkacsoport magyar tagja felkértem Vágó István urat, mint közismert és kedvelt tv-s személyiséget, hogy ő is nyilatkozzon. Rövid válaszlevele az alábbiakban magyarul, az Internet említett honlapján pedig angolul olvasható.

Almár Iván
az Űrkutatási Tudományos Tanács elnöke

Úgy gondolom, hogy az űrtevékenység azáltal hat a társadalomra, hogy…

…egyszerűen közelebb kerülünk ily módon a „mennybolthoz” – amelyre az ember állandóan félelemmel és kíváncsisággal tekintett fel. Ameddig jól felszerelt űreszközök nem emelkedtek elég magasra ahhoz, hogy lássuk, mi történik alant, és megmérjük, hogy mi érkezik hozzánk a messzeségből, az ember mindig is gyanakvóan gondolt a távoli égitestekre, ismeretlen civilizációkra, a felfoghatatlan világmindenségre.

Nem állítanám, hogy ennek egyszersmind vége. Sajnos a világ lakosságának nagyobbik része még mindig az elmúlt századok hiedelmeinek rabságában él. De ma már a tudósoknak sokkal könnyebb érvelni a tudás és a tények mellett: az erre fogékony elmék számára be tudják mutatni, milyen tapasztalataink vannak és milyenek nincsenek.

Vegyük például az ufókat. Az ufó-hívőknek egyre kínosabb, amikor másokat meg akarnak győzni látomásaik valódiságáról. Minél több „szemünk és fülünk” van a Föld körül, annál kevésbé meggyőző az az állításuk, hogy egy repülő csészealj észrevétlenül tudott volna behatolni az atmoszféránkba. Ma már lényegesen kifinomultabb „bizonyítékokra” van szükségük ahhoz, hogy meggyőzzenek bennünket „harmadik típusú találkozásaikról”.

Minél jobban megismerjük az űr törvényeit, annál többet tudunk meg az égitestek Földre gyakorolt hatásáról. Akkor meg mi marad a horoszkóp megszállottjainak? Hogyan fogják megmagyarázni a „csillagok együttállásából” levont következtetéseiket? Milyen választ adnak megannyi „miért”-re és „hogyan”-ra? Valahányszor megkísérlik, hogy értelmezzék a kijelentéseiket, egyre többször akadnak fenn már rég megcáfolt gondolatmeneteken.

Vagy túlságosan derülátó képet festettem le? Attól tartok, igen. Még nem tartunk ott, hogy az űrkutatás elegendő érvet szolgáltatna a tömegek számára, hogy téveszméikről lemondjanak. Ezért sokan közülünk, szkeptikusok közül arra biztatják a tudósokat, hogy tegyenek meg mindent kutatási eredményeik közzététele érdekében, méghozzá olyan módon, hogy azt kevésbé iskolázott emberek is megértsék. Mert a tudománynak vissza kell nyernie tekintélyét azoknak a szemében is, akik még mindig az ufókban és horoszkópokban hisznek.

Vágó István