2003. május 28-án, 70 éves korában, infarktus következtében meghalt Oleg Grigorjevics Makarov orosz mérnök-űrhajós, több kísérleti, műszaki űrrepülés lebonyolítója.
Makarov a moszkvai Bauman műszaki főiskola elvégzése után 1957-ben az OKB-1-es jelű céghez került, amely ma a világ egyik legnagyobb űrcége az Enyergia.
Második űrrepülésére 1975. április 5-én indult, a tervek szerint Lazarevvel alkották volna a Szaljut—4 űrállomás második legénységét. A Szojuz hordozórakéta harmadik fokozatának szabálytalan működése miatt az automatika az űrkabint leválasztotta a fokozatról és sikeres kényszerleszállást hajtott végre.
Harmadik űrútjára Makarov Dzsanyibekovval repült, 1978. január 10. és 16.-a között a Szojuz—27 fedélzetén. Az űrhajóval sikeresen csatlakoztak a Szaljut—6 űrállomás elülső dokkolójához, amelynél három hónappal korábban a Szojuz—25-nek nem sikerült a dokkolás. Makarovék bizonyították, hogy az elülső csatlakozó egység nem sérült meg és jól használható. A kísérleti út után a Szojuz—26 fedélzetén tértek vissza a Földre, a frissebb űrhajót hagyva az űrállomás első, hosszúidejű űrrepülést végző személyzetének Romanyenkónak és Grecskónak.
Makarov az űrrepülések után folytatta mérnöki munkáját, résztvett az Enyergija-Burán hordozórakéta és űrrepülőgép-rendszer, valamint a Mir űrállomás fejlesztési programjaiban. 1980-ban disszertációja megvédése után professzori kinevezést kapott és a mérnöki fejlesztési munkák mellett oktatott is. Makarov a Szovjetunió űrhajósa és kétszeres hőse kitüntetések mellett eredményeiért négyszer kapott Lenin-rendet.
Dr. Horváth András
1966-ban Makarovot besorolták az űrhajóscsoportba. Első űrrepülését, 1973. szeptember 27—29-én hajtotta végre, a Szojuz—12 kétnapos útján. Ezen a kísérleti úton, V. G. Lazarevvel próbálták ki, a Szojuz—11 három űrhajósának, a leszállókabinból történő levegőmegszökés miatti halála után módosított Szojuz-kabint.
2003. május 14-én, 76 éves korában elhunyt Tófalvi Gyula Kossuth díjas mérnök, a műszaki tudományok doktora, c. egyetemi tanár, aki 1992 és 1997 között a Magyar Űrkutatási Iroda első igazgatójaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar űrkutatás új szervezetének megalapításában és vezetésében. Temetésére május 23-án került sor.
