Gagarintól a csillagokig – április 12-én, Jurij Éjszakáján különleges program várja az érdeklődőket a Fonó Budai Zeneházban.
1961. április 12-én hagyta el az emberiség bölcsőjét, a Földet a világ első űrjahósa, Jurij Gagarin. A szovjet Vosztok-1 űrhajó repülésének állít emléket 2001 óta egy nemzetközi kezdeményezés, a Jurij Éjszakája (Yuri's Night). Ennek keretében a világ számos országában szerveznek különböző rendezvényeket. Idén Magyarországon a Fonóban is: a zenéről az ezen egyszeri és megismételhetetlen alkalommal (zenélni tudó) fizikusokból, matematikusokból és csillagászokból összeálló zenekar gondoskodik majd, benne Szalai András (ex-Pantha Rhei), Hamar Dániel és Sipos Mihály (Muzsikás), Grandpierre Attila (Vágtázó Csodaszarvas), Juhász Zoltán. Továbbá alkalom nyílik, hogy a résztvevők bekapcsolódjanak a Mosaic Earth kezdeményezésbe, kék Földgolyónk sokarcú portréjának építésébe is!
A program ingyenes. Időpont: 2010. április 12., 20 óra. Helyszín: Fonó Budai Zeneház (1116 Budapest, Sztregova u. 3.). Az eseményt a Galileo Webcast élő internetes közvetítése segítségével is lehet majd követni.
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a Faces from Earth.
Kapcsolódó linkek:
Fonó Budai Zeneház
Faces from Earth
Jurij Éjszakája - nemzetközi honlap