Születésnapi interjú Almár Ivánnal (2. rész)

Kozmikus környezetvédelem, kozmikus társkeresés, SETI... Folytatjuk a 80 éves Almár Ivánnal készített interjút.

Trupka Zoltán: A kozmikus környezetvédelemről a múltkor is beszéltünk. Mit sikerült elérni azóta ebben a kérdésben?

Almár Iván: Egy dolgot sikerült és nem is olyan régen. A Nemzetközi Asztronautikai Akadémiának van egy angol nyelvű kiadványsorozata az alapvető kozmikus problémákról. Az űrrel kapcsolatos tanulmánykötetek egy-egy problémát ragadnak ki, és ehhez rendelnek egy bizottságot, amely összeállít egy sokszerzős kiadványt az adott témával kapcsolatban: például a közlekedési szabályok a világűrben, vagy a Marsra való település problémaköre. Hosszas előkészítés után tavaly jelent meg az, amely a kozmikus környezetvédelemről szól. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy felkértek egy fejezet megírására. A kötet eljut az ENSZ-be és egy sor olyan helyre, ahol tudománypolitikával vagy a világűr és a társadalom kapcsolatával foglalkoznak. Olyan embereknek íródott, akik döntéshozók és beleszólásuk lehet az ügyekbe. Ez a legnagyobb eredmény, amit ezen a területen sikerült elérni.

T.Z.: Ha már a könyveknél tartunk, beszéljünk a másik könyvedről is, amely a „múltkori”, vagyis a tíz évvel ezelőtti nagyinterjú óta jelent meg. A „Kozmikus társkereső”-ről van szó. Nevedet ugyanis a nagyközönség az űrkutatás mellett főként a SETI-vel kapcsolatban ismeri.

A.I.: Nekem van egy hibám, ezt elismerem. Nem szeretem kétszer ugyanazt leírni, vagy elmondani. Miután „A SETI szépsége” című, 1999-ben megjelent könyvem összefoglalta az alapokat, és miután a Kossuth Kiadó felkért arra, hogy megírjam a Kozmikus társkeresőt, úgy döntöttem, hogy csak olyan témákat veszek bele, amelyekről korábban nem írtam, vagy nem is írhattam, mert még nem léteztek. Így került bele a ma már egyre szorosabban egymáshoz fűződő három téma, az exobolygók keresése, az asztrobiológia, és maga a kozmikus társkeresés, a SETI. Az exobolygó-keresés hihetetlen eredményeket produkál. Amikor tavaly megjelent a könyv, félve írtam le a több száz exobolygót, és ma (március végén készült a beszélgetés – T.Z.) ha jól sejtem olyan 4-5000 körül tartunk a gyanús objektumok számát tekintve. A Kepler-űrtávcső ontja az eredményeket. Ez egy virágzó, hihetetlenül gyorsan fejlődő terület.

A Kepler-űrtávcső. (Fantáziakép: NASA)

T.Z.:Ezt tíz évvel ezelőtt meg is jósoltad!

A.I.: Érezni lehetett. 1995-ben fedezték fel az első exobolygót, és akkor meglepően gyorsan jöttek a következők, bár akkor még egyesével. Mostanra pedig némi túlzással ez lett a csillagászat központi témája az asztrobiológia mellett, aminek szintén virágkora van. Érdekes módon még a magyar csillagászok körében is. Korábban nem volt jellemző, hogy olyan témákkal foglalkozzunk, amelyek világszerte az érdeklődés középpontjában állnak. Nincsenek igazán nagy távcsöveink, nincsenek akkora kapacitásaink, mint például az amerikaiaknak vagy a nyugat-európaiaknak. A magyar szakcsillagászok általában olyan témákkal foglalkoztak, amelyek kis távcsövekkel, türelmes munkával, kisebb horderejű kérdésekben tudnak valamit hozzátenni a tudományhoz. Ez volt a múlt. Most viszont a helyzet megváltozott a magyar csillagászatban. Ezért írtam egy-egy fejezetet arról, hogy hol mindenhol vannak magyar csillagászok az exobolygó-vadászatban, a Földön kívüli élet és intelligencia keresésében.

Az exobolygók tömeges felfedezése elősegíti azt, hogy az élet keresése is, meg az intelligencia keresése is jobban fókuszáljon bizonyos objektumokra, megtalálják azokat a helyeket, ahova érdemes nézni. A színképelemzés ma már lehetővé teszi, hogy egy olyan bolygónak, amelyet egyébként nem is látunk, és csak közvetett hatását ismerjük, meghatározzák a légköri összetételét, és ebből következtetéseket vonjunk le. Az asztrobiológia pedig összefügg a civilizációkkal és a SETI-vel. Nagyon fontos ez a konvergencia, és az az érzésem, hogy ez a kölcsönhatás viszi előre a tudományt. Gondoljuk meg: az exobolygókat csillagászok keresik, az asztrobiológiával többnyire biológusok foglalkoznak, a SETI-ben pedig mindenféle szakember megtalálható, műszaki és társadalomtudományi is, főleg a kölcsönhatások miatt. Ha ezek mind összefognak, akkor nagyon érdekes eredmények jöhetnek ki.

T.Z.: Úgy tűnik, hogy az utóbbi években nagy felfogásbeli változások történtek a SETI-kutatásokban. A Kozmikus társkeresőben is rengeteg új, izgalmas szempontról írsz.

A.I.: Az elmúlt évtized erőteljes meghasonlást hozott. Már Galántai Zoltánnal is írtunk erről, és a dolog azóta sem javult. 2010 októberében a Royal Society összejövetelt szervezett London mellett egy kastélyban, ahol a meghívott vendégek kerekasztal-beszélgetéseken próbálták tisztázni az azzal kapcsolatos véleményüket, hogy jó irányban haladunk-e a SETI kutatásokkal. Nem kellene-e gyökeresen változtatni a stratégián, és ha változtatunk, akkor ne küldjünk-e inkább üzeneteket ahelyett, hogy csak figyelünk? Meghívták az egész világból azokat a kiváló szakembereket, akik a fő hangadók ezen a téren. Én ezt nagyon pozitívnak éreztem. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a viták nem azzal zárultak, hogy megvan a megoldás, hanem többé-kevésbé mindenki ragaszkodott a korábbi elképzeléséhez, de jobban megértette a másik oldal érveit. Én azokkal értek egyet, akik óvatosságra intenek. Nem tartom értelmesnek és gazdaságosnak, hogy üzenetet küldjünk csak úgy bele a vakvilágba. Nagyon sokba kerül és a hatékonysága kiszámíthatatlan, de valószínűleg nulla. Sokkal többre értékelem a passzív figyelést: keressünk, kutassunk egyre fejlettebb tudományos módszerekkel, ez esetleg eredményre vezethet.

T.Z.: Igen, de erre szokták azt mondani, hogy ha mindenki csak hallgatózna, nem történne semmi.

A.I.: Ez igaz, de ne felejtsük el, hogy mi tényleg kezdők vagyunk. Csak most léptünk ki a világűrbe, ahol sokkal idősebb csillagok és sokkal idősebb bolygók is vannak. Így szinte biztos, hogy sokkal idősebb civilizációk is vannak, ha léteznek egyáltalán. Nekik egészen mások a lehetőségeik és az ismeretanyaguk. De a SETI-vel kapcsolatos vitának egy pozitív hozadéka kétségtelenül volt. Rengeteg könyv jelenik meg róla mostanában. A napokban kaptam kettőt, sokszerzős könyvek ezek, amelyek azt firtatják, jó-e a stratégia és nem kellene-e valamin változtatni. Ebben olyanok is megszólalnak, akik eddig nem tették, és olyan területekről is jönnek meglepő javaslatok, ahonnan eddig nem. Ebben persze benne van az az emberi türelmetlenség, hogy már 50 éve megy a program és még nincs semmilyen eredmény. Benne van, hogy felismertük, hogy a fejlődés a Földön sem olyan, amilyennek korábban képzeltük. Például mindenki azt hitte, hogy ahogy fejlődik egy civilizáció, egyre több energiát hasznosít, egyre több energiát sugároz ki, és egyre inkább észrevehetővé válik. De ez egyáltalán nem biztos, mint ez újabban kiderült itt a Földön is.

Van még egy érv, amit sokan felvetnek: lehet, hogy nagyon antropocentrikusan csináljuk a stratégiánkat, aminél jobbat persze pillanatnyilag senki sem tud. De azért felmerül a kérdés, hogy valóban ez-e a megoldás, vagy többféle megoldáson kellene gondolkodni. Például a rádiózás nagyon nagy szerepet játszott akkor, amikor a SETI megkezdődött, természetes, hogy a rádióhullámhosszak tartományában indult meg a keresés. Aztán a lézerfejlesztésnél rájöttek, hogy a lézertechnika is alkalmas üzenetek közvetítésére csillagközi távolságokon. Most felmerült, hogy a neutrínó is üzenethordozó lehet, de ezeknek a vizsgálatára a technika még születőfélben van csak. Ennek ellenére lehet, hogy egy-két évtized múlva ez lesz a divatos módszer. Ebből is látszik, hogy nem lehet egyszer s mindenkorra alkalmas stratégiát lefektetni. Fontos beszélni a kutatás anyagi problémáiról is. Bár a passzív észlelés messze nem kerül annyiba, mint az üzenetek sugárzása, de ha egy minden tartományban és irányban érzékeny berendezést szeretnének építeni, az többszáz millió dolláros tétel. Erre állami támogatást a SETI sehol sem kap. Így aztán elég nehezen gyűlik össze a pénz. Az erre a célra tervezett, kaliforniai Allen Telescope Array fejlesztése meg is állt egy időre. Most újra működik, de a fejlesztést még mindig halogatják a gazdasági világválság és más okok miatt.

Arra nagyon büszke vagyok, hogy Amerikából, Olaszországból, Angliából, Szerbiából kaptam már úgy tanulmányokat, könyvkéziratokat, hogy mielőtt leadják, nézzem át és szóljak hozzá, mert szeretnék kérni a véleményemet. Ezek mind a SETI-ről szóló könyvek. Persze le is köt ezeknek az áttanulmányozása, véleményezése, de nagyon kellemes feladat.

T.Z.: A Kozmikus társkeresőben mintha nyíltabban beszélnél a saját véleményedről, mint korábban.

A.I.: Ez nagyrészt abból ered, hogy pár évvel ezelőtt megalakult a SETI Műhely. Néhány fiatal kollégával órákig beszélgettünk SETI-vel összefüggő dolgokról, és amikor elkezdtem írni ezt a könyvet, megkérdeztem a véleményüket, mit vegyek bele. Meglepően egységes volt az álláspontjuk, hogy a szubjektív véleményem érdekli őket.

T.Z.: A könyvben is írsz a SETI-skálákról, amelyek lényegében az elmúlt évtizedben születtek.

A.I.: A San Marino-skálát 2005-ben terjesztettem elő, és egyetlen állítás miatt született. Egy nagyon neves SETI kutató, Seth Shostak egyszer kijelentette, hogy nem is érdemes az üzenetküldés jogi szabályozásával foglalkozni, mert hiszen akárki a kertjéből is villogtathat az ég felé, morzejelekkel üzenetet is sugározhat, és akkor most azt is tiltsuk be, mert veszélyes lehet? Erre született válaszképpen ez a skála. Ha ugyanis a sugárzás intenzitása kicsi, az információtartalma kicsi, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy hatása csillagászati távolságokon jelentéktelen. Ha mindkettő nagy, akkor érdemes vele komolyan foglalkozni, mivel nem tudjuk, hogy milyen hatást válthat ki. Ilyen értelemben a San Marino-skála egy nagyon egyszerű javaslat volt részemről, és nem egy világkonferencián hangzott el. Ennek ellenére felkapták, elfogadták, és napjainkban is vitatják, hogy milyen irányba kellene fejleszteni. A San Marino-skála mellett nevemhez fűződik még két skála, a Rio-skála és a London-skála, amelyek rokonok. A Rio-skála a régebbi, 2000-ben született. A Rio-skálának az a célja, hogy ez legyen a hivatalos skála, amely egy olyan bejelentés tudományos, vagy társadalmi hatását, jelentőségét jellemzi, amely egy a Földön kívüli esetleges civilizáció nyomaira vonatkozik. Volt visszhangja, egy-két cikk született is ezzel kapcsolatban, de érdekes módon mostanában kezd komolyabb sajtót kapni. Ennek oka az, hogy volt egy olyan SETI-bizottsági döntés két évvel ezelőtt, amikor a bizottság mindenkinek ezt a skálát ajánlotta használatra, midőn valamiféle felfedezést bejelent.

A London-skálának még nincs ilyen hatása. Ez arra vonatkozik, hogy ha valaki azt állítja, hogy idegen életet fedezett fel, akkor ennek a jelentőségét egy hasonló skálán 0 és 10 között egyszerűen értékelni lehessen. Ezt Londonban adtam elő 2010 januárjában egy nagyon fontos konferencián, amelyen meghívott előadó voltam. A konferenciát a Royal Society, és annak elnöke, Lord Rees csillagász szervezte, több Nobel-díjas tudós és a SETI vezető csillagászai részvételével. A témája „A Földön kívüli élet felfedezése és következményei a tudomány és a társadalom számára” volt. A cikkem a London-skáláról 2011 elején jelent meg a Royal Society folyóiratában. Sajnos nagyobb visszhangjáról még nem tudok beszámolni, de ha hatása lesz, akkor sokkal nagyobb lesz, mint a Rio-skáláé, hiszen az asztrobiológiával foglalkozók száma nagyságrendekkel több, mint a SETI kutatóké, több a cikk, sokkal nagyobb lehet a hivatkozások száma is.

(Folytatjuk!)

<< előző rész – következő rész >>

Kapcsolódó cikkek:
Kozmikus társkereső
1235 lehetséges exobolygó
A San Marino-skála az amerikai újságos standokon
A SETI fogalmi problémái
Itt a London-skála!
Mégis hallgatóznak
Születésnapi interjú Almár Ivánnal (1. rész)
Születésnapi interjú Almár Ivánnal (3. rész)
Születésnapi interjú Almár Ivánnal (4. rész)