Szeptember 22-én (szombaton) a Lánchíd és környéke egy év után ismét látványos természettudományos kísérletek, izgalmas programok és kiállítások helyszíne lesz.
A látogatók számos izgalmas innovációval találkozhatnak, látványos ízelítőt kapnak a műszaki és természettudományokból, sikeres fiatal magyar kutatókat, vállalkozókat és sportolókat ismerhetnek meg. Az MVM Jövő Hídjához kapcsolódóan a fenntartható fejlődés jegyében megrendezik az MVM Energia Futamot, ahol alternatív hajtású járművek versenyeznek egymással.
A Jövő Hídjáról természetesen nem maradhat le az űrkutatás sem! Képviselteti magát a Masat-1, az első magyar műegyetemi mesterséges hold. Ahogy tavaly, a Tudományok Hídja rendezvényen, az egyik sátorban most is jelen lesz a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT), az űrtevékenységet népszerűsítő társadalmi szervezet. A MANT önkéntesei érdekes feladatokkal, látnivalókkal, nyereménysorsolással várják az űrkutatás iránt érdeklődő látogatókat.
Estére sem fogytak el az érdeklődők a tavalyi Tudományok Hídján a MANT sátra előtt.
A 2012-es program a Lánchídon és pesti hídfője környékén (a Széchenyi téren) szeptember 22-én (szombaton) délelőtt 10-től este 10 óráig tart.
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
PROGRAMAJÁNLÓ: Tudományok Hídja
MVM Jövő Hídja 2012 - honlap
Magyar Asztronautikai Társaság