SLS: Formálódik az elképzelés

A NASA szerdán végre-valahára konkrét részleteket közölt a Space Launch System programjával kapcsolatban.

Az űrrepülőgép-korszakot követő időszak – amelynek jelen pillanatban épp a kezdetén járunk – egyértelműen az alacsony Föld körüli pályáról való kilépésről kell, hogy szóljon. Egészen egyszerű dologról van szó: a Space Shuttle három évtizede bebizonyította azt, hogy sehova sem vezet a kizárólag alacsony Föld körüli pályára irányuló űrhajózás. Az űrhajózás épp valódi értelmét veszíti el – nem tudja szolgálni a haladást –, ha kizárólagosan olyan eszközöket gyártunk és használunk, amelyekkel nem vagyunk képesek elhagyni bolygónk közvetlen környezetét.

Űrhajó terén jól áll az Amerikai Egyesült Államok: a zöld jelzést kapott magánszektor gőzerővel dolgozik a privát teher- illetve személyszállító űrhajókon, továbbá az Orion is „túlélte” a Constellation program törlését Multi-Pusrpose Crew Vehicle címszó alatt. Azonban a vakvágánynak bizonyult alacsony Föld körüli pályáról való kilépésnek további nem elhanyagolható alapfeltétele egy ütőképes hordozórakéta megléte. Szükséges egy erős hordozórakéta, amely minimális indítással képes a felfedezésre induló űrhajórendszert kigyorsítani a Föld gravitációs gödréből.

Íme, a következő történelemformáló hordozórakéta, egykori nagy elődjét idéző festéssel a középső fokozatán. Az Apollo, a Space Shuttle és a Constellation programok örökségei egyaránt felfedezhetőek a képen.

Az Atlanti-óceán túloldalán jelenleg (még?) nincs meg a politikai támogatás ahhoz, hogy a fent említett izmos rakétát űrhajózási magánvállalatok állítsák elő és üzemeltessék. Így hát a formálódó jószág (lobbi- és presztízsokok, továbbá az óvatosság miatt) nagy elődjéhez, a Saturn-V-höz hasonlóan továbbra is a NASA üdvöskéje marad. Az Ares-fiaskó után kijózanodott amerikai űrstratégák egy, a korábbi Ares-V elképzelésnél jóval értelmesebb elgondolást vázoltak fel a Szenátustól „ajándékba kapott” Space Launch System (SLS) programjának keretén belül.

A legalapvetőbb kérdés a pénz kérdése: a jószág tervezésénél kezdettől fogva a legfontosabb szempont a megfizethetőség volt. Ez egyet jelentett a Direct csapata által felvázolt Shuttle-alapú hordozórakéta-koncepció felkarolásával. A jelenlegi elképzelések szerint nagyjából az űrrepülőgép-flotta fenntartási költségeivel megegyező pénzösszeget (hárommilliárd dollárt) költenének évente az új nagyvas fejlesztésére. Az első ember nélküli tesztrepülésre 2017-ig kellene várnunk, eddig a dátumig összesen 18 milliárdot fektetnének az új szuperrakétába a jelenlegi tervek szerint.

Az első tesztfelszállást a tervek szerint még egy ember nélküli start fogja majd követni. Ez az első két rakéta a Space Shuttle egyenes ági leszármazottja lesz majd. Egy pár, öt szegmensből álló gyorsítórakéta fogja közre majd az űrsiklók külső tankjából kifejlesztett középső fokozatot, amely öt darab űrrepülőgép-főhajtóművet (SSME) fog majd hajtóműként használni. Ezen tesztrakétáknak csak a második fokozata tartalmaz majd jelentős fejlesztést: a legendás J-2 hajtóművek addigra elkészült továbbfejlesztett változata, a J-2X fogja szolgáltatni a fokozat számára a tolóerőt.

Három… kettő.. egy… és felszállás! – Csak láthatnánk már… (Fantáziaépek: NASA)

A két tesztrepülés után, a 2020-as évek elejétől kezdve léphetnek majd színre az emberek is az Orion fedélzetén. Először egy-két Föld közeli kisbolygó meglátogatása lehet a feladatuk, majd a 2030-as években kerülhet sor az emberes Mars-utazásra. A célokkal együtt az SLS rakéta is fejlődni fog. A végeleges változatnál szóba kerülhetnek majd folyékony tüzelőanyagú gyorsítórakéták is, ezek szerepeltetésének lehetőségével kezdettől fogva számítanak a tervezésnél. Továbbá, miután elfogynak az űrrepülőgép-programból „megörökölt” használt főhajtóművek, azok addigra elkészülő továbbfejlesztett változata, az RS-25-E jelű hajtóműtípus kerül felhasználásra a program keretében. Természetesen a hordozórakéta a Kennedy Űrközpont infrastruktúráját használja majd (járműszerelő csarnok, lánctalpas szállítójármű, 39-es indítóállás A és B jelű indítópadjai).

A legkevésbé sem meglepő módon az SLS programja hatalmas vitát generált elindulása óta. Érvek és ellenérvek tengerét lehet felhozni mellette, illetve ellene. Azonban több mint valószínű, hogy végül a történelem fogja kimondani felette az ítéletet. Amennyiben téves elképzelésről van szó, alighanem úgy fog járni, mint az Ares rakétacsalád, csak kisebb lesz a bukás. Viszont ha életképes elgondolásról van szó, épp ugyanúgy meg fog valósulni, mint a mesés Saturn-V annak idején. Egyvalamiben azonban alighanem biztosak lehetünk: amennyiben megvalósul, nem szűk hét évig áll majd szolgálatban…

Kapcsolódó cikkek:
A szenátus rakétája (1. rész)
A szenátus rakétája (2. rész)
A szenátus rakétája (3. rész)

Kapcsolódó linkek:
A NASA új nehézrakéta-koncepciója (Spaceflight Now)