Az ok nem csak a legutolsó indítási kudarc. Hatszáz munkavállaló helyzete vált bizonytalanná.
A Sir Richard Branson nagyvállalkozó (Virgin légitársaság, Virgin Galactic, stb.) által alapított cég – mint ahogy arról többször beszámoltunk – egy Boeing B-747 szárnya alól a levegőben indított rakétával (LauncherOne) juttat pályára kisebb műholdakat. Legutóbb január 9-én, első alkalommal brit légtérből (35 ezer láb, vagyis közel 11 km magasságból) próbálkoztak, ám a rakéta 112 mérföld (180 km) magasságban leállt. Ezzel több sikeres amerikai start után az első brit (és európai) próbálkozás kudarc volt. Ennek hatására (is) csökkent a cég részvényeinek értéke.
Ennél azért a helyzet persze bonyolultabb. A kaliforniai cég még nem közölte 2022-es 4. negyedévi pénzügyi eredményét, ám az már tudható, hogy a 3. negyedévben 43,6 millió dolláros veszteséget szenvedett. (Az előző év azonos időszakában a veszteség „még csak” 38,6 millió dollár volt…) Azaz a vállalat hosszú ideje veszteséget veszteségre halmoz, és ezen az sem segített sokat, hogy Branson az elmúlt hónapokban közel 55 millió dollárt pumpált a kasszába. Mindezek eredményeként a Virgin Orbit részvényeinek értéke folyamatos csökken. Míg 2021 decemberében 10 dollárt ér egy részvény, addig csütörtök este már csak annak a tizedét!
Úgy tűnik, a helyzet mostanra jutott el odáig, hogy a menedzsmentnek drasztikus döntést kellett hoznia. „Ideiglenes jelleggel” szüneteltetik a vállalat működését, mindaddig, amíg további, jelentős tőkeinjekcióhoz nem jutnak. Ennek részeként a vállalkozás közel 600 alkalmazottjával csütörtökön közölték, hogy határozatlan időre kényszerszabadságra küldik őket.
A történtek nyilván komoly aggodalomra adnak okot a többek között a dél-angliai Newquay Cornwall Repülőtéren, illetve a lengyel SatRevnél. Az utóbbi céggel kapcsolatban februári európai hírmozaikunkban még így írtunk: „A lengyel SatRev űripari kisvállalkozás kibővítette a Virgin Orbittal korábban aláírt műholdindítási keretszerződést. A megújult kontraktus biztosítja, hogy a wroc³awi cég 2023 után is fel tudja pakolni nanoholdjait a Virgin Orbit levegőből induló hordozórakétájára. A megállapodás szerint a lengyelek összesen maximum 500 kg-nyi terhet indíthatnak különféle pályasíkokba, akár a Mojave Air and Space Portról (Kalifornia), akár a Virgin Orbit más lehetséges felszállóhelyeiről, pl. Anglia déli részéről. (Az amerikai vállalat eddig a SatRev négy holdját juttatta LEO pályára, a Tubular Bells és az Above the Clouds repülések keretében.)”
Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Európai mozaik – 2023. február
Az első kozmikus indítás brit földről...
Egyenesen fel!
Rakétaindítás Közép-Európából
Egy Boeing 747 repülőgép szárnya alól indult...
Virgin Orbit: start „hét törpével”
LauncherOne: a második startkísérlet sikerült
Bemutatkozott a Jumbo szárnya alól induló rakéta
A Virgin nem csak űrturistákat szállítana
LauncherOne
Felfüggeszti működését a Virgin Orbit (Space Daily)