Május után most ismét pályára állított két új generációs földmegfigyelő műholdat egy Falcon-9 rakéta a Maxar megbízásából.
Amint azt az első két WorldView Legion május eleji startjakor írtuk, a rendszer kiépítésének megkezdése az eredeti tervekhez képest több mint két évet késett. A hat nagyfelbontású távérzékelő műholdból álló rendszer harmadik és negyedik tagja augusztus 15-én magyar idő szerint 15 órakor startolt a floridai Cape Canaveral támaszpontól, a SpaceX Falcon-9 rakétájával. Míg az első kettő poláris (97,58° inklinációjú) napszinkron pályákon, valamivel 500 km fölötti magasságban működik, addig ez a páros közepes inklinációjú pályákra tart.
Egy WorldView Legion műhold a Föld körül. A mostaniakkal együtt eddig már négy indult belőlük, további kettő várhatóan még az idei év vége előtt pályára kerül. (Fantáziakép: Maxar)
A legalább 10 éves élettartamra tervezett űreszközök gyártója és üzemeltetője a Maxar Technologies vállalat. Fedélzeti kameráikat a Raytheon készítette. Felszíni felbontásuk pánkromatikus (fekete-fehér) üzemmódban 29 cm, multispektrális (több színű) üzemmódban 1,16 m. Összesen nyolc látható és közeli infravörös sávban érzékenyek.
A Maxar még 2017-ben kezdett bele az új típusú, a korábbiaknál kisebb méretű műholdak fejlesztésébe. Abban az évben vásárolta fel a DigitalGlobe vállalatot, amelyből a Maxar Intelligence lett. A hat új WorldView Legion műholddal a Maxar megháromszorozza a 30 cm-es felbontásra képes műholdas távérzékelő kapacitását. Az igen nagy felbontást nyújtó, kereskedelmi forgalomban is elérhető felvételek legnagyobb megrendelője az Egyesült Államok kormányzata. A Maxar 2022-ben 3,2 milliárd dolláros, 10 évre szóló keretszerződést között a műholdas felderítésért felelős amerikai kormányszervezettel (National Reconnaissance Office, NRO), amely saját műholdakkal is rendelkezik. A WorldView Legion műholdak az elsők, amelyeket az új, közepes méretű Maxar-500 platformra építettek.
Braamfontein vasúti teherpályaudvar, Johannesburg, Dél-Afrika. A 2-es számú WorldView Legion műhold felvétele július 24-én készült. (Kép: Maxar)
Ha majd a hat új WorldView Legion és a régebbi műholdak is aktívak lesznek, a Maxar naponta akár több mint 6 millió négyzetkilométerről lesz képes nagyfelbontású felvételeket készíteni – persze csak olyan helyekről, amelyeket épp nem borítanak felhők. A cég egyes nagy érdeklődésre számot tartó helyekről 20–30 percenként is szerezhet majd új műholdképeket, külön napszakokban is, amit a poláris és alacsonyabb hajlásszögű pályákon működő űreszközeinek kombinációja tesz majd lehetővé. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Két WorldView Legion
A második WorldView Legion páros indítása (Spaceflight Now)
Az első WorldView Legion holdak első képeiből (Maxar Intelligence)