A CSFK kutatóinak vezetésével épített GRBAlpha kisműholddal sikerült pontosan meghatározni a közelmúlt legfényesebb gamma-felvillanásának csúcsértékét.
Négyre szűkült a magyar űrhajósjelöltek listája és új, folyamatosan nyitott pályázati felhívás alapján lehet javasolni kísérleteket a jövendő új magyar űrhajós programjába.
Sentinel-1 radarműholdas mérések alapján Magyarországon elsőként, de a világon is az elsők között térképezték fel a törökországi földrengés okozta elmozdulásokat, a felszín deformációját.
Az űrkutatással, űrtevékenységgel kapcsolatos hazai vonatkozású eredményekről vár színvonalas ismeretterjesztő írásokat a jövőre megjelenő 2022-es Űrtan Évkönyvbe a MANT.
A SMOG-1 és a GRBAlpha 2021. március 22-én állt pályára Bajkonurból. Mindkét űreszköz teljesítette a várakozásokat, a GRBAlpha jelenleg is jól működik.
Március 4-én (szombaton) a MANT rendezvényén a hazai űripari vállalkozások számára elengedhetetlen információhoz juthat a közönség Magyarország és az ESA viszonyrendszeréről, az elérhető forrásokról.
A CSFK kutatóit is a tagjai között tudó Gaia Kollaboráció a Tejútrendszer forradalmian új háromdimenziós térképének elkészítéséért elnyerte a 2023. évi Berkeley-díjat.
November 18-án délután a MANT rendezvényén mindent meg lehet tudni a műholdakkal való kommunikáció frekvenciaengedélyeztetéséről, az NMHH szakembereitől.