Kína először hajtott végre műholdindítást egy tengeren úszó mobil platformról. Egy Hosszú Menetelés-11 típusú rakétával hét kisebb űreszköz állt pályára.
Az ebben a konfigurációban először használt kínai hordozórakéta egy közelebbről nem részletezett célú technológiai kísérleti műholdat állított volna pályára.
Újra indult Kína nagy rakétája, először használtak úszó indítóállást és egy-egy 100-as és 300-as mérföldkövet is elértek. Visszatekintünk a kínai hordozórakéták 2019-es sikereire.
2020-ban Kína nemcsak új hordozórakétákat és távoli küldetéseket indítana, hanem a startok számát tekintve – az elmúlt két évhez hasonlóan – világelső maradna.
Kínában az elmúlt években több mint 100 űripari magáncég jött létre. Az első magánfejlesztésű rakéta startja csak félsiker volt, mégis bíznak abban, hogy a teljes sikerek sem váratnak sokáig magukra.
Kína hordozórakétái egyre sikeresebbek, tervezik az új óriásrakétát is. Öt új tudományos műhold fejlesztésén dolgoznak, az egyiket az ESA-val közösen tervezik.