Sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységének olyan híreivel jelentkezünk, melyek önálló cikkhez rövidek, ám talán mégsem érdektelenek. Ezúttal csak francia űrhíreket olvashatnak.
Csendben folytatódott a SpaceX alacsony pályás internetszolgáltató műholdrendszerének bővítése. Ebben a hónapban az augusztusihoz képest feleannyi, négy start volt.
A rövidítés részben katonai feladatokra készült norvég kereskedelmi távközlési műholdakat takar, amelyek párosa Kaliforniából egy Falcon-9 rakétával indult.
És akár szabad szemmel is látszanak – nem sok jót ígér a sötét égboltnak a „kínai Starlink” kiépülő műholdserege, amelynek első képviselői már pályán vannak.
A „kínai Starlink” műholdsereg első 18 tagjának felbocsátása után 50-nél is több nagy törmelékdarab jelent meg az alacsony Föld körüli pályák térségében.
Sorozatunkban az ESA és az európai országok űrtevékenységének olyan híreivel jelentkezünk, melyek önálló cikkhez rövidek. A nyári szabadságok miatt ezúttal két hónapról találnak összeállítást.
Ez a hónap felemásra sikerült, ami a Starlink indításokat illeti. A Falcon-9 rakéta második fokozatával adódott gondok miatt július második felében szüneteltek a startok, hogy a hónapot gyors egymásutánban három is zárja.
Erra a hónapra nyolc indítás jutott, és a SpaceX megkezdte két újabb pályacsoport benépesítését internetszolgáltató műholdrendszerének kiépítése során.