Mostantól szabadon kitermelhetők és értékesíthetők a Hold és a kisbolygók ásványi kincsei. Legalábbis az amerikai cégek számára, amelyek már ugrásra készen várták a lehetőséget.
Október 16-án véget ért az idei Nemzetközi Világűrkongresszus. A 66. IAC záróünnepsége során az Nemzetközi Asztronautikai Szövetség zászlaját a mexikói delegációnak adta át az izraeli szervezőbizottság.
A Jeruzsálemben folyó Nemzetközi Világűrkongresszus idén is kiváló lehetőség az egyetemista hallgatók és a fiatal szakemberek számára új kapcsolatok kialakítására.
15 éve jött létre az a nemzetközi megállapodás, amelynek értelmében a távérzékelő műholdak üzemeltetői térítésmentesen feldolgozott adatokkal látják el a katasztrófa sújtotta országok hatóságait.
A Jeruzsálemben zajló világűrkongresszus egyik fő célja, hogy összehozza mindazokat, akik az űr felfedezésén és a emberiség javára való fordításán munkálkodnak.
A Világűrhét célja, hogy szerte a világon minél több ember – főként fiatal – értesüljön az űrkutatás eredményeiről, tudatosuljon bennük, milyen hasznot hajt az űrtevékenység az emberiségnek.