Az Eutelsat versenyképessége növelése érdekében 20%-kal akarja csökkenteni műholdjai költségét. Első lépésként ionhajtóművekkel szerelik fel a műholdjaikat.
No nem a szülészeti osztályon találhatóban, hanem az ESA üzleti inkubátor programjában! Júniusban ugyanis az ötlet újabb mérföldkőhöz érkezett. Ekkor regisztrálták a program háromszázadik tagját.
Június 23-25. között űrkutatással foglalkozó szakemberek találkoznak Münchenben, hogy a Global Space Innovation Conference keretében az űrkutatás és innováció kapcsolatáról tanácskozzanak.
Luxemburg kormánya május elején háromoldalú megállapodást kötött, hogy az ország kezdeményező szerepet vállaljon az űrbányászatban. Aranyra, platinára és vízre fáj a foguk.
Az amerikai cég műholdjainak nagyfelbontású képeit kiegészíthetik a szaúdi műholdak csak valamivel gyengébb felbontású felvételei, mert a flottában működő eszközök sokkal jobb időbeli lefedettséget biztosítanak.
Mostantól szabadon kitermelhetők és értékesíthetők a Hold és a kisbolygók ásványi kincsei. Legalábbis az amerikai cégek számára, amelyek már ugrásra készen várták a lehetőséget.
Egyes francia városokban már működik az az okostelefonos alkalmazás, amellyel az autók üres helyeire utasokat lehet szervezni, csökkentve a forgalmat és a környezetszennyezést.
Az Ariane-6 megvalósítása még decemberben kapott zöld utat az űrügyekért felelős miniszterektől az ESA Tanács ülésén. Miközben a mérnökök a terveken dolgoznak, a pénzügyérek újraosztják az Arianespace részvényeit.
Az űrtevékenység finanszírozása változik, és ehhez alkalmazkodniuk kell az űrkutatással foglalkozó szakembereknek – értettek egyet egy nemzetközi konferencia résztvevői.
Május elején a nyugat-európai fejlesztő és gyártó konzorcium átadta a Török Védelmi Minisztériumnak a Göktürk-1, nagyfelbontású kamerával felszerelt (felderítő) műholdat.