Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
...és olyan szerzők írták, mint Robert Goddard, John F. Kennedy, vagy Wernher von Braun. Ők voltak az első holdutazók.
1969. július 16-án elstartolt minden idők legtörténelmibb küldetése a Hold meghódítására. Négy nap múltán pedig Armstrongnak lehetősége nyílott letennie az Eagle nevű kis űrhajót egy másik világ felszínére. Közben itt is volt alkalma megcsillogtatni bátorságát és technikai tudását. A leszállóhelyekről a legjobb rendelkezésre álló fotók (a Lunar Orbiter szondákról és az Apollo-8, illetve -10 űrhajóról) sem voltak túl jó felbontásúak, így nem jelezték, hogy rengeteg autó nagyságú szikla pettyezi a síkságot. Egy kisebb hiba miatt lefelé tartó holdkomp kilométerekre eltévelygett a kijelölt ponttól és ilyen sziklamező felé vitte utasait. Armstrongnak helyén volt a szíve, amikor látta, hogy hova szállnak le, megragadta a kormányt és kézi üzemmódra váltva elmanőverezett a szikláktól. Cserébe egy csomó üzemanyagot fogyasztott el a hajtómű, így végül szinte száraz tartállyal értek talajt.
– „Houston. Itt a Nyugalom Bázis. A Sas leszállt” – így adta a világ tudtára a sikert. Számára ugyanis ez volt a siker, nem a kiszállás. A veszélyes rész a leszállás volt, egy olyan repülőeszközzel, amely mindössze harmadszor repült egyáltalán. Egy pilótának ez volt a teljesítmény, nem pedig kiszállni és köveket gyűjteni. De a kőgyűjtésnek is hamar eljött az ideje
– „Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” – adta tudtul a világnak a legendás mondattal a másik nagy sikert, amikor az emberiség első képviselőjeként állt a Hold felszínén. Innentől két óra negyvenegy percig járkálhatott a legegzotikusabb kirándulás helyszínén. Zászlót állított, beszélgetett telefonon Nixon elnökkel, kőzetmintákat gyűjtött, fotózott, terven kívül elrohant a környék legnagyobb kráteréhez. Egy sor szimbolikus tárgyat hagyott hátra Aldrinnal az űrrepülés hősi halottai, szovjet kozmonauták és amerikai asztronauták tiszteletére és valószínűleg otthagyhatott valamit kislánya, Karen emlékére is.
(Kép: NASA)
Visszatérve a Földre új élet kezdődött Armstrong számára. Egyrészt a NASA maga úgy gondolta (okulva talán Gagarin tragédiájából), hogy Amerikának élő hősökre van szükségük, ezért Armstrongnak nincs többé helye a legénységi körforgásban. Ezért felajánlottak neki egy igazgatói pozíciót Washingtonban, ő lehetett a NASA repülőgépes szekciójának igazgatója, a repülési kísérletek főnöke. Ezt elfogadta, mert potenciált látott benne, hogy majd kamatoztathatja mérnöki tudását. De ehelyett piaci kofaként kellett alkudoznia költségvetési forrásokért, fogadásokra járnia. Egy évig bírta ezt az életmódot. Persze közben is tudott maradandót alkotni. Elindította a NASA „fly-by-wire” kutatásait, lényegében neki köszönhető, hogy a mai gépek digitális, komputerek általi vezethetősége elindult az útján.
Az egy év végén elfogadott egy, a szűkebb pátriájából, Ohióból érkező ajánlatot, miszerint legyen a Cincinnati Egyetem professzora. Lelkesen vetette bele magát a munkába. Nyolc évig oktatta, vizsgázta a növendékeket, akik „Armstrong professzornak” szólították, kemény vizsgáztatónak tartották, de népszerű volt a körükben. Élvezte ezt az életet. De közben megpróbált sohasem elszakadni a repüléstől és a NASA-tól.
Amikor az egyetemem olyan változások következtek el, amelyeket nem tudott tolerálni, másfelé nézett elfoglaltság után. Alapvetően farmer volt, vett egy ranch-et Lebanon mellett és marhákat tartott, kukoricát és búzát vetett, így nem volt egyáltalán meglepő, amikor itt-ott feltűnt egy-egy marhavásáron. A farmersége mellett, „másodállásban” vállalt tisztségeket, szigorúan olyan alapon, hogy hol tudná kamatoztatni mérnöki képesítését. Így dolgozott a Chryslernél, a Learjetnél, a United Airlines-nál, a Taft Broadcastnál. Ez volt az az időszak, amikor – nem kihasználva státusát, amellyel egy pillanat alatt tudott volna ingyenélő celeb lenni – megszilárdította anyagi bázisát és ebben az időszakban lett a vidéki fiúból, aki áram nélküli házában a slagból mosdik, tehetős, dollármilliomos vállalatvezető.
A NASA-t sem hagyta teljesen magára. Még ott dolgozott, amikor felkérték, hogy vegyen részt az Apollo-13 balesetének kivizsgálásában. Az ő feladata volt a repülés teljes időrendjének összeállítása és azok között volt, akik ellenezték, hogy súlyos dollármilliókért áttervezzék a vétkesnek kikiáltott oxigéntartályt, pontosan behatárolva egyetlen alkatrészt a hiba okozójaként, ám alulmaradt a vitában. Aztán 1986-ban, amikor felrobbant felszállás közben a Challenger űrrepülőgép, akkor külön Reagan elnök hívta fel telefonon, hogy vegyen részt a vizsgálóbizottság munkájában, amire csak annyit mondott: „…az ember mégsem mond nemet egy elnöknek, ha felkéri valamire”. A Challenger katasztrófáját vizsgáló Rogers-bizottság alelnökeként a kommunikációért volt főképpen felelős és ő volt az, aki meggyőzte társait, hogy győzzön a „kevesebb = több” elv, azaz inkább fogalmazzanak meg kevesebb ajánlást, de azt sommásabban.
Amolyan hab volt a tortán, amikor részt vett egy északi-sarki expedíción olyan hírességekkel, mint Sir Edmund Hillary, a Mount Everest elsőkénti meghódítója. De a rengeteg elfoglaltság rosszat is szült számára. A folyton otthon, magára maradó feleség, Janet egyszer aztán fellázadt ez ellen és elköltözött otthonról. Armstrongot ez összetörte, olyannyira, hogy első infarktusát is átélte a szorongással teli időszakban. 1994-ben mondták ki a házasságuk felett a válást. Szerencsére azonban a sors újabb jót is szánt az űrlegendának. Barátai fondorkodása nyomán megismerkedett egy fiatal özvegyasszonnyal, Carol Held Knighttal, akivel hamarosan összekötötte életét. Ismerősei szerint Armstrong boldogan élt élete utolsó 18 évében Carol társaként.
Ami azonban egész életét átszőtte, ami talán a legfontosabb mozzanat vele kapcsolatban: mindig küzdött az ellen, hogy túlértékeljék, hogy celeb státuszba söpörjék. Pereket indított, ha valaki a hírnevét meglovagolva akart nyerészkedni: például fodrászát, aki a levágott haját akarta eladni egy gyűjtőnek, vagy a Hallmark Kiadót, aki karácsonyfadíszekre tette rá az ő híres mondatát. És addig harcolt, amíg az ilyen balkézről származó ügyletek hasznát valamilyen jótékonysági formába nem juttatta el az ellenfél. Számos helyet akartak róla elnevezni, de nem engedte életében.
2012. augusztus 25-én halt bele egy szívműtét utáni kialakult komplikációkba. Temetése is illett a szerény életviteléhez, hamvait egy hadihajóról a tengerbe szórták. A világ vezetői megemlékeztek róla, talán az egész világ felsóhajtott kicsit, amikor elment a világ legnagyobb űrhajósa...
Kapcsolódó cikkek:
„A Sas leszállt”: 35 éve repült az Apollo-11 (1. rész)
„A Sas leszállt”: 35 éve repült az Apollo-11 (2. rész)
„Kis lépés ez egy embernek…”: 35 éve repült az Apollo-11 (3. rész)
„Kis lépés ez egy embernek…”: 35 éve repült az Apollo-11 (befejező rész)
Elhunyt Neil Armstrong
Neil Armstrong (1930–2012)
Neil Armstrong, a vadászpilóta
Neil Armstrong, a berepülőpilóta
Neil Armstrong, az űrhajóparancsnok
Neil Armstrong, a kísérleti pilóta
Neil Armstrong, a legenda
Neil Armstrong, a baleseti kivizsgáló
Búcsú Neil Armstrongtól
Neil Armstrong: egy legenda távozott
Neil Armstrong a történelemben
Armstrong hagyatéka
Kolumbusz nyomán: Neil Armstrong (1. rész)
Kolumbusz nyomán: Neil Armstrong (2. rész)
Kolumbusz nyomán: Neil Armstrong (3. rész)
Sorozatunkban a holdraszállás 50. évfordulóján felidézzük annak a három embernek az életét, akik a főszereplők voltak abban a színdarabban, amely a 60-as évek Amerikájában játszódott...
