Az Apollo–13 repülésének évfordulója alkalmából tett közzé a NASA két filmet a hordozórakéta Holdba csapódásáról.
Amint arról korábban már írtunk, a Hold körül keringő amerikai LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) felvételein megtalálták azokat a becsapódási nyomokat, amelyeket az Apollo–13-tól kezdődően a tudományos céllal a Hold felszínébe irányított utolsó rakétafokozatok (Saturn-IVB) hagytak a Hold felszínén. A fél évszázada repült Apollo–13 esetében a becsapódás 1970. április 14-én történt, a rakétatest a nyugati hosszúság 27,89 fokán és a déli szélesség 2,56 fokán 37×28 méteres krátert ütött a felszínbe. A további küldetések során is megismételt kísérlet célja az volt, hogy az ismert tömegű test ismert sebességű és helyű becsapódása által keltett rengéseket az Apollo–11 és –12 holdraszállásai során telepített szeizmométerekkel felfogják, és az adatokból a Hold belső szerkezetére következtessenek.
A küldetés kezdete óta eltelt idő szerint 77:56:39,7 órakor bekövetkezett becsapódás mindössze 135 kilométere nyugatra történt az Apollo–12 leszállóhelyétől, ezért nemcsak a szeizmométer észlelte a rengést, hanem a részecskedetektorok kimutatták a becsapódásból eredő molekulákat, valamint a napszél eltérülését a becsapódás következtében.
Az Apollo–13 Saturn-IVB rakétafokozatának becsapódása. A film elején látható a becsapódás okozta rövid felvillanás a dagadó Hold árnyékos részén. Az animáció készítői nem biztosak abban, hogy a felfénylés látszhatott a Földről, de becslésük szerint ez valószínűsíthető, mert a becsapódás energiája kb. kétszer akkora lehetett, mint egy 2013. március 17-én megfigyelt becsapódásé. Ezután a LRO szonda 50 cm-es felbontású felvételén látható a létrejött kráter és közvetlen környezete, illetve az ugyancsak az LRO WAC morfológiai térképező kamerájának 100 méteres felbontású képén látható a becsapódás helye az Apollo–12 leszállóhelyéhez képest. (Forrás: NASA Scientific Visualization Studio)
Amikor a kapcsolattartó (capcom) Vance Brand tájékoztatta az egy nappal korábban súlyos balesetet szenvedett űrhajó legénységét a Saturn–V utolsó fokozatának sikeres becsapódásáról, Jim Lovell parancsnok keserűen megjegyezte: „Legalább valami működik ezen a küldetésen.” Sőt azt is hozzátette, mennyire örülnek, hogy nem a holdkomp becsapódása keltette a rengéseket. Mivel a holdraszállás elmaradt, végső soron ez a becsapódás bizonyult az egész küldetés legfontosabb tudományos eredményének.
Az Apollo–13 repülésének évfordulóján a NASA Scientific Visualization Studio tette közzé a becsapódás körülményeit rekonstruáló rövid animációt, míg a Goddard Űrközpontban eredeti film- és hangfelvételek felhasználásával készült összeállítás a küldetés egyetlen tudományos kísérletéről. Mint a film végén megállapítják, a Holdra telepített szeizmográfok hálózata több mint 13 ezer szeizmikus eseményt detektált, aminek köszönhetően az Apollo-program néhány rendkívül jelentős tudományos eredménye született.
A Goddard Űrközpont összeállítása az Apollo–13-ról a NASA Apollo-archívumának (ApolloInRealTime.org) anyagai alapján. A film elején az űrhajósok a kabin ablakán kinézve megörökítik a távolodó S-IVB rakétafokozatot. Ezután láthatók a becsapódásról készült szeizmogramok, és hallható a cikkben említett párbeszéd Jim Lovell és az irányítóközpont közt. (Forrás: NASA Goddard Space Flight Center)
Kapcsolódó cikkek:
Egy „holdi rejtéllyel” kevesebb
Realista film az Apollo-13-ról
„Szerencsés tizenhármas”
Kapcsolódó linkek:
Az Apollo–13 hordozórakétája utolsó fokozatának becsapódása (NASA SVS)
Megtalálták az Apollo–13 rakétafokozatának becsapódási helyét (Space.com)
Az Apollo–13 S-IVB becsapódásának helye különböző megvilágításoknál, LRO felvételeken (NASA)
Az Apollo–13 teljes film- és képarchívuma (NASA)
Nélkülük nem léphettek volna emberek a Holdra. A BBC összeállítása bemutatja, kik és hogyan készítették az ILC Dover vállalatnál az Apollo-űrhajósok szkafandereit.
