Az építést mindössze 5 év alatt tervezték kivitelezni, ám még ma, tíz év múltán is messze vagyunk a végétől. De van egy rosszabb hír is: az építés során derült ki, hogy nincs is igazán szükség már az űrállomásra...
1998. december 4-én pedig a NASA bocsátotta fel az Endeavour – a legújabb űrsikló – rakterében a maga első modulját, a Unity-t, egy csomópontként szolgáló modult, amely az állomás amerikai és orosz szekcióját választja el (vagy köti össze…), illetve további modulok csatlakozási pontjaként szolgál. A két modul három nappal később, 1998. december 7-én kapcsolódott össze, és ettől a pillanattól számítanak az űreszközök űrállomásnak, ez az ISS technikai értelemben vett születésnapja.
A Zarja (balra) és a Unity (jobbra) már összekapcsolva, az Endeavour űrrepülőgépről (STS-88) készült felvételen.
Hogy mindez emberes űrállomássá válhasson, meg kellett várni a következő startot, a Zvezda modul felbocsátását. A Zvezda volt a voltaképpeni Mir-2 – mint DOS-8 modul, ez lett volna a második szovjet űrállomás központi egysége –, amely 1985-ös elkészülte óta várt a felbocsátásra. A Zvezda egy hatalmas Pizza Hut matricával az oldalán a program legnagyobb rizikóját jelentő felbocsátással jutott fel másfél évvel a két korábbi modul után az űrbe. A kockázat abban állt, hogy az orosz lakómodulnak nem volt sem biztosítása, sem tartalék egysége, azaz egy startbaleset évekkel vetette volna vissza a programot – és a biztosítás hiánya miatt felcsapó finanszírozási vita miatt alighanem ketté is törte volna. A modul dokkolására 2000. július 26-án került sor, ám a végleges üzembe helyezése csak szeptember 11-én jött el, amikor két űrhajós egy több mint 6 órás űrsétán elvégezte a kábelek csatlakoztatásait. A Zvezda érkezésekor részben a Zarja feladatait is átvette: napelemtáblái több energiát szolgáltattak, manőverező hajtóművei nagyobb pályakorrekciókat is lehetővé tettek. De a Zvezda dolga nem a Zarja kiváltása, hanem a startra váró űrhajósok befogadása volt. 2000. november 2-án az ember általi birtokba vétel is megtörtént, ettől a naptól fogva megszakítás nélkül lakott az űrállomás. Az első alaplegénység három fős volt, William Shepherd parancsnok, valamint Jurij Gizenko és Szergej Krikaljov űrhajósok alkották.
Ezután sorban érkeztek a modulok, napelemtáblák, rácselemek, amelyeket az űrállomás-építésnek szinte teljesen alárendelt űrrepülőgép-flotta szállított. Évi négy-négy expedíció szállította a Destiny, a Quest, a Pirsz modulokat, a kanadaiak hozzájárulását, az űrrepülőgépen már korábban bemutatkozott Canadarm robotkart, és más elemeket, amelyeket rengeteg űrsétával gyúrtak az űrhajósok egységgé, működő űrállomássá. De 2003-ban nem várt esemény történt, amely megváltoztatta az egész űrkutatás menetét és lényegében eldöntötte az űrállomás sorsát. A Columbia katasztrófával végződött útja paradox módon az évek óta az űrállomás építésének alárendelt űrsikló-flotta egy kis kiruccanása volt, egy kivételnek számító kutatóút, amelyről a legénység nem tért vissza. Az űrrepülőgépek karrierje ezzel véget ért, az űrállomás megfelelő színvonalú ellátására egyedül alkalmas űreszköz mindössze 2010-ig kapott haladékot. Mindez kihatott magának az ISS-nek a jövőjére is. Az USA gyakorlatilag félkészen hagyja a projektet, az eredeti – igaz többször módosított – tervek sosem válnak valóra és az amerikaiak 2016 utáni pénzügyi terveiben már egy fitying sem szerepel az ISS rubrikában.
Persze az ISS építését nemzetközi szerződések garantálják, így a válságban a NASA nem hagy(hat)ta ott. Az űrrepülőgépek repülési tilalmának idején az űrállomást „szükség üzemmódra” kellett állítani, mivel az egyedüliként megmaradt eszközrendszer, a Szojuz és a Progressz kapacitása (illetve az orosz fél ezen űrhajókra kiépített gyártókapacitása) nem volt elegendő már az akkori igényekhez sem. Az alaplegénységet két fősre kellett csökkenteni, bár az sem lett volna csoda, ha megszűnik az állandó emberi jelenlét odafenn.
Az űrrepülőgép-flotta egy félsikert hozó 2005-ös repülés után 2006-ban térhetett vissza a szolgálatba és semmi más dolga nem maradt a NASA terveiben, mint az ISS építése. (Akkoriban még a felbecsülhetetlen értékű Hubble-űrtávcső esedékes javításáról is lemondtak.) Az építés ezzel visszatért a régi kerékvágásba, újabb és újabb modulokkal gyarapodott az űrállomás. Rendszerbe állt az első európai kutatómodul, a Columbus, majd a japánok JEM-ELM és JEM-PM modulja, azaz a régi Kibo projekt megvalósult darabjai. A közeljövő még mindig az építésé, a következő másfél évben még nyolc expedíció szállít majd különböző modulokat az ISS-re, jövőre pedig az alaplegénység létszáma bővül 6 főre.
Így néz ki az ISS most. A kép a Discovery (STS-124) útja során készült, idén júniusban. (Képek: NASA)
Kapcsolódó cikkek:
1998. november 20–án egy Proton rakéta – amelyet eredetileg 10 megatonnás nukleáris töltetek interkontinentális távolságra juttatására terveztek még Gagarin idején, űrkutatási alkalmazása pedig az orosz kozmonauták Holdhoz juttatásával kezdődött volna – Föld körüli pályára állította az orosz Zarja modult, amely igazi nemzetközi termék volt: az oroszok építették, az amerikaiak pedig finanszírozták. A kezdeti időkben ez számított az űrállomás „műszaki egységének”: napelemeivel áramot szolgáltatott, manőverező hajtóműveivel a pályán tartásban és manőverezésben vett részt (manapság már csak raktárként használják).
Tinédzser űrállomás: 10 éves lett az ISS (1. rész)
Tinédzser űrállomás: 10 éves lett az ISS (3. rész)
Az 50 éve tartó űrkorszak egyik meghatározó vállalkozása a napokban töltötte be a tizedik évét. A világ űrhatalmai számára a Nemzetközi Űrállomás napjainkra gyakorlatilag az egyetlen emberekkel végzett komoly program maradt, ha a szórványos kínai repüléseket és a még szórványosabb HST javításokat nem számítjuk.
