Egyedi, világszínvonalú kísérleti laboratórium, alacsony Föld körüli pályán – így adta el a NASA 2001-ben a Kongresszusnak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kiépítésének ötletét. Mi valósult meg belőle?
A kérdést nemrég Molly Bentley járta körbe a New Scientist című folyóiratban megjelent cikkében. Ebből idézünk néhány gondolatot, kétrészes sorozatunkban.
2001 óta tizenegy év telt el. Az ISS azóta lényegében elkészült, és senki sem vitatja, hogy megépítése óriási műszaki teljesítmény. Az emberiség talán legösszetettebb mérnöki alkotásának hasznosságát azonban számos kritika éri. A bírálók szerint hiába halad az űrállomás 27 ezer km/h sebességgel a Föld körül mintegy 400 km felszín feletti magasságban, ha – legalábbis tudományos értelemben – nem tart sehová. Az égi monstrum már 150 milliárd dollárt emésztett fel, másképp megfogalmazva minden kilogrammja 300 ezerbe került, és még a leglelkesebb hívei is elismerik, hogy eddig a benne rejlő tudományos lehetőségeket korántsem sikerült kiaknázni.
A kritikusok felhozzák az ISS ellen, hogy a fedélzetén végzett kísérletek alapján publikált szakmai folyóiratcikkek száma 1998 óta csupán mintegy 3100. Ezzel szemben például a Hubble-űrtávcső adataiból 21 év alatt 11 300 tanulmányt jelentettek meg, pedig az „csak” tizedannyi pénzbe került, mint az ISS megépítése. De még az ennél is sokkal olcsóbb, 150 millió dolláros WMAP (Wilkinson Microwave Anisotropy Probe) szonda is, amely a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás kutatására készült, 5100 cikket produkált alig több mint egy évtized alatt. Az ISS védelmében azért nem szabad megfeledkezni arról, hogy eközben állandó építkezés folyt, így ezek a tudományos eredmények még nem egy teljesen elkészült berendezést minősítenek.
A Nemzetközi Űrállomás 2012. július 1-jén. (Számítógépes grafika: NASA)
A helyzet azonban talán a közeljövőben jobbra fordulhat. Az amerikai szegmens 2011-re elkészült, a SpaceX vállalat Dragon teherűrhajójának legutóbbi sikeres repülésével pedig elérhető közelségbe került a lehetőség, hogy az ISS rendszeres ellátása új kísérleti anyagokkal és berendezésekkel olcsóbb legyen. A lassú haladást felismerve, a NASA nemrég megpályáztatta és egy nonprofit szervezetnek adta át az űrállomáson végzendő kutatási tevékenység szervezési feladatait.
Júniusban Denverben egy konferenciát rendeztek az ISS-en folyó kutatás-fejlesztésről. Ezen az egyik előadó, a japán Satoshi Iwase elmondta az általuk kifejlesztett berendezés történetét, ami egyúttal jól illusztrálja, milyen lassan haladnak a dolgok az űrállomással kapcsolatban. Eszközük a hosszú távú űrutazásokon fellépő súlytalanság hatását vizsgálná az emberi szervezetre, illetve egy lehetséges megoldást kínál az űrhajósok számára. Kifejlesztése több éven át tartott.
Közismert, hogy a súlytalanságnak kitett űrhajósok teste fokozatosan gyengül: csökken a csonttömeg, sorvadásnak indul az izomzat és a keringési rendszer. Ennek ellensúlyozására rendszeres testedzést írnak elő számukra. A futógépek, szobakerékpárok használata is legfeljebb csak csökkenteni tudja a káros hatásokat. Hosszabb, például a Mars felé vezető utakra vállalkozó űrhajósoknak minden bizonnyal szükségük lesz „mesterséges gravitációra”. A kívánt erőhatást
forgó eszközzel (centrifugával) lehet elérni. A japán vezetéssel megalkotott eszköz lényegében a szobabicikli és a centrifuga ötvözése: miközben az űrhajós a pedált tekeri, az ülés a vízszintes tengely körül körbefordul.
Hasonló elven működő berendezések rövid időszakokra voltak már az űrben, az űrrepülőgépek fedélzetén. A lényeg azonban a hosszú ideig tartó kísérletezés volna, amivel ki lehetne mutatni, hogy a módszer hatásos-e. Pont erre volna ideális az űrállomás. Az előzetes becslések szerint legalább két hónapon át napi 30 perc használatra volna szükség, hogy a remélt jótékony fiziológiai hatások mérhetők legyenek.
A centrifuga-kísérlet jelenleg mégis csak várakozik arra, hogy egyszer felkerülhessen. Ennek egyrészt technikai, másrészt bürokratikus okai vannak. A NASA és az ESA mérnökei változtatásokat írtak elő, mert félő, hogy a berendezés keltette vibráció káros lehet az ISS-re. Ha azonban a módosítások el is készülnek, a kísérletnek akkor sincs esélye 2017 előtt feljutni az űrállomás fedélzetére.
(Folytatjuk!) Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Mire jó a Nemzetközi Űrállomás? (2. rész)
A Nemzetközi Űrállomás hasznosításáról (New Scientist)
A Nemzetközi Űrállomásról nemrég hazatért Don Pettit „napraforgó-termesztéssel” is próbálkozott a fedélzeten – nem minden gond nélkül.
