Két orosz és egy amerikai utassal a fedélzetén a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé tart a Bajkonurból indított orosz űrhajó.
Az ISS személyzetcseréje tehát a koronavírus-világjárvány ellenére fennakadás nélkül folytatódik. A Szojuz MSZ-16 április 9-én, magyar idő szerint 10:05-kor startolt a kazahsztáni indítóhelyről, méghozzá egy Szojuz-2.1a típusú hordozórakétával, amelyet most először használtak emberes űrrepüléshez. A járvány hatása abban azért érzékelhető volt, hogy az ilyenkor megszokott nagy vendégsereg – családtagok, barátok – nem jelenhetett meg Bajkonurban az űrhajósok búcsúztatására, az utazási korlátozások miatt.
Balról jobbra Ivan Vagnyer, Anatolij Ivanyisin és Chris Cassidy az őket szállító Szojuz MSZ-16 űrhajóval a háttérben, a kazahsztáni Bajkonurban. (Kép: Andrej Seljepin / Gagarin Űrhajóskiképző Központ)
A Szojuz űrhajó parancsnoka ezúttal Anatolij Ivanyisin, társai a szintén orosz Ivan Vagnyer és az amerikai Chris Cassidy. Ők alkotják majd az ISS 62/63. számú állandó legénységét, fél éven át dolgoznak majd az űrállomáson. A tervek szerint mintegy 6 órával a start után dokkolnak a Poiszk modulhoz. Fent Oleg Szkripocska, Jessica Meir és Andrew Morgan várja őket, de csak alig több mint egy héten át lesz együtt a hatfős társaság: a Szojuz MSZ-15 április 17-én visszatér a 61/62. személyzet három tagjával.
A 63. legénység parancsnokaként Cassidy lesz az egyetlen amerikai az ISS-en, amíg a remények szerint május vége felé meg nem érkezik két társa, Douglas Hurley és Robert Behnken, akik a SpaceX új Crew Dragon űrhajójának berepülését végzik. A régóta várt küldetés lesz az első amerikai földről indított űrrepülés az űrrepülőgépes program 2011-es leállítása után. Bár a Crew Dragon első emberes útja tesztrepülésnek számít, Hurley és Behnken felkészült arra, hogy részt vegyenek az ISS működtetésével kapcsolatos munkákban is. Persze a májusi start előtt még mindig közbejöhet valami, ami további csúszást okoz.
Az amerikai kereskedelmi űrhajók belépésére számítva Oroszországban visszafogták a Szojuz űrhajók gyártását. Idén a mostanival együtt csak két indítást terveznek, az MSZ-17 október közepén startol majd. A jelenlegi állás szerint a NASA most utoljára – Cassidy számára – vásárolt helyet orosz Szojuz űrhajón, hogy el tudja valaki látni a feladatokat az ISS amerikai szegmensében. Előfordulhat azonban, hogy mégis szükségük lesz egy-egy helyre akár októberben, akár még jövő tavasszal is. A tárgyalások a Roszkoszmosszal egyelőre folynak, megállapodás nincs. Az ok az amerikai űrhajók fejlesztésének késlekedése. Nemrég világossá vált, hogy a Boeing készülő Starliner űrhajójának tavalyi félresikerült próbarepülése után idén még egy tesztútra lesz szükség, még mindig űrhajósok nélkül. Márpedig az ISS biztonságos üzemeltetéséhez legalább egy megfelelően kiképzett amerikai és egy orosz űrhajósnak mindig ott kell lenni.
A helyzet most mindenesetre képlékeny. Sok múlik azon, hogyan, milyen technikai problémákkal (vagy épp azok nélkül) sikerül beindítani a SpaceX, majd a Boeing űrhajóival a szolgálatszerű repüléseket. Nemrég az is világossá vált, hogy az oroszok egyelőre nem szándékoznak űrhajósokat jelölni a Crew Dragon és a Starliner személyzetébe, amíg nem látják, hogy azok megbízhatóan működő, kipróbált űreszközök. Hosszú távon, biztonsági okokból és kölcsönösségi alapon oroszoknak is kéne repülni ezekkel az űrhajókkal, mint ahogy amerikaiaknak is Szojuzokkal. Így bármilyen váratlan esemény bekövetkeztével, az egyik űrhajószemélyzet kényszerű távoztával sem kéne akár az amerikaiaknak, akár az oroszoknak otthagyni az űrállomást. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Mozgalmas hónap előtt
A koronavírus miatt az űrhajósok élete is megváltozik
Orosz cserepáros
Crew Dragon: sikeres teszt
Mi várható 2020-ban? (1. rész)
Starliner: még több probléma
A Szojuz MSZ-16 startja (Spaceflight Now)