Mit nyújthat az űrkutatás a vasutak számára? Az Európai Űrügynökség kezdeményezése a lehetőségek jobb megismertetésére és kihasználására.
A Space4Rail kezdeményezés célja, hogy felhívja az európai vasútüzemeltetők figyelmét azokra az űralkalmazásokra, amelyek haszonnal alkalmazhatók ebben a közlekedési ágazatban. Feltérképezik azokat a finanszírozási lehetőségeket is az Európai Űrügynökség (ESA) tematikus programjain belül, ahol a vasutak fejlesztési forrásokat találhatnak a műholdas kommunikációval, helymeghatározással és a földmegfigyeléssel kapcsolatos kutató-fejlesztő munkájukhoz.
A vasúthálózat Európában fontos szerepet játszik az áruszállításban és a közlekedésben. A létezésének harmadik évszázadába lépő vasúti közlekedés számos módon profitálhat a műholdas alapú megoldásokból. Már eddig is széles körben alkalmazták a műholdas helymeghatározó (GPS) technikát a vonatok mozgásának követésére és a vasúti infrastruktúra állapotának ellenőrzésére. Műholdas távközlési megoldásokkal szélessávú internetkapcsolat biztosítható az utasok számára. Műholdas távérzékelési adatok alapján pedig földcsuszamlásokat, süllyedéseket lehet felmérni, amelyek veszélyeztethetik a vasút biztonságos működését.
A műholdas helymeghatározó adatokon alapuló forgalomirányítás módszerének kifejlesztésére szolgáló 3InSat (Train Integrated Safety Satellite System) projekt tesztszerelvénye Szardínia szigetén. (Kép: ESA)
Az űrtechnológiai megoldások többféle módon járulhatnak hozzá a vasút szállítási kapacitásának növeléséhez, a biztonsághoz és a versenyképességhez. A Space4Rail kezdeményezés célja ezek elősegítése, a fejlesztési projektek indításának megkönnyítése az űrügynökség összetett szervezeti rendszerén belül. Az ESA kész közvetítőként is fellépni az űripar és a vasúti szektor ipari és szolgáltató szereplői között. Az Európai Unió 7. kutatás-fejlesztési keretprogramjának támogatásával már most is folyik az NGTC (Next Generation Train Control) nevű projekt, amelynek egyik célja a műholdas navigációs megoldások integrálása a vasúti jelzőrendszer működtetésébe. Kapcsolódó cikkek: Kapcsolódó linkek:
Internet 320 km/h sebességnél
Gyors internet a gyorsvonaton
Vonatfékek és űrkutatás
Konténerkövetés műholdakkal
A Space4Rail programról (ESA)
Space4Rail honlap (ESA)