Becsapódás egy üstökösbe – visszatekintés

Az elmúlt esztendő egyik űrkutatási csúcspontja a Deep Impact űrszonda találkozása volt a Tempel-1 üstökössel. Az eredmények sora impozáns.

A NASA tavaly július 4-én újra világraszóló sikert aratott. Egy sokat vitatott kísérletben – mint az ismeretes – egy becsapódó egységet juttatott egy üstökösmagba, látványos porkitörést kiváltva, amelynek nyomán rengeteg adatra tettek szert a kutatók e különleges égitesttípusról. Az alábbiakban a mostanáig nyilvánosságra került eredményeket összegezzük.

• Május 15-én hat kitörést észlelt a még közelítési fázisban levő szonda. Kivétel nélkül mind a helyi napkelte vonala közelében, ami az illékony anyagok felszín közeli elhelyezkedésére utal.
• A megközelítés alatt készült fényképek alapján a kutatók elkészítették a mag modelljét, amely 7,6 × 4,9 km-es méretűre adódott. Ez az adat jelentősen eltér a korábbi 14 km-es becsléstől, nagyobb albedót (fényvisszaverő képességet) mutatva, mint a korábban közelről vizsgált üstökösöknél.
• A Tempel-1-en figyelték meg az első becsapódásos krátert, amely üstökösmag felszínén van (a korábbiakon a felszínformáló erők elsimították a „természetes” ütközések nyomait).
• Maga a becsapódás tökéletesen sikerült, kb. 10 ezer tonna port szakítva ki a felszínből, napokra fényessé téve az üstököst.
• A kilökődött anyag viselkedése azt jelezte, hogy az üstökösmag alkotóelemeit sokkal inkább a gravitáció tartja együtt, mintsem az anyagok közötti kémiai kötések.
• A mag tömegére nagyjából 72 billió kilogramm adódott. Ez a tömegadat, összevetve a térfogattal, 0,6 g/cm³ sűrűséget adott. A Tempel-1 egy olyan porózus test, amelyet alig tart össze a gravitáció.
• Sajnos a Deep Impact nem tudott képet készíteni a kráterről, de modellszámítások szerint – a kilökődött por és a mag becsült állaga alapján – egy tekintélyes, 100 méter átmérőjű és 30 méter mély kozmikus sebhely keletkezett.
• A becsapódás folyamatát végig sikerült észlelnie a spektrométernek, amely így több egymás utáni anyaghullámot rögzített. Elsőként a „karambol” hatására létrejött forró plazma és gáz kiáramlását észlelte, majd ezután vízjeget, végül közvetlenül a vízjeget követően szerves vegyületeket.
• A szonda víz, szén-dioxid, hidrogén-cianid, metil-cianid és más szerves molekulák jelenlétét mutatta ki, míg a becsapódást figyelő Spitzer-űrtávcső pl. olivint, kalcitot és alumínium-oxidot „látott”, sőt policiklikus aromás szénhidrogéneket is – amit üstökösben még sosem figyeltek meg.
• A megfigyelések szerint a becsapódás környezetében levő por alig sűrűsödött és melegedett fel, ennél fogva megőrizte eredeti tulajdonságait, a Naprendszer keletkezésének idejét konzerválta a kutatók számára (és fedte fel a kísérlet során).
• A Spitzer készítette spektrum még további váratlan anyagok (karbonátok és agyag) jelenlét is kimutatta. „Normál” módon ezek folyékony víz jelenlétében keletkeznek, azaz nem biztos, hogy az üstökösmag anyaga olyan régi, mint azt gondolták a kutatók. Ez az a megfigyelés, amely – ahogy mondani szokás – legalább annyi megválaszolandó kérdést vetett, fel, mint amennyire a szonda odaküldésével választ kaptunk. Keletkezhetnek-e karbonátok folyékony víz nélkül? Esetleg az üstökös valamikor megolvadt és akkor keletkeztek a „váratlan” anyagok? Esetleg a keringés során „söprögette össze” innen-onnan őket a Tempel-1?

Mindezek a kérdések talán részben válaszra találhatnak, hiszen a Deep Impact továbbhalad az űrben, s mivel a berendezései hibátlanok, még egy üstökös-találkozóra is van esély. 2008-ban a szonda a Boethin-üstökös mellett halad el. Ezt az alkalmat a kutatók nyilván megfigyelésekre használják fel. (Forrás: Sky & Telescope)

Kapcsolódó cikkek:
Deep Impact: az első eredmények
Deep Impact: megtörtént a nagy ütközés!