Hárommilliárd eurót nyert az EADS űripari óriás. A pénzt Ariane-5 rakéták építésére fordítják.
Az EADS (European Aeronautic Defence and Space Company) 3 milliárd eurót nyert egy pályázaton, melyből körülbelül 30 Ariane-5-ös rakéta építésére nyílik lehetőség a 2005 és 2010 közötti időszakban. Az erről szóló szerződést május 10-én Gerhard Schröder német szövetségi kancellár, François d’Aubert francia kutatásügyi miniszter és Jean-Jacques Dordain ESA főigazgató jelenlétében írták alá.
Az EADS gyakorlatilag a Boeing cég európai megfelelője, többek közt ők gyártják az Airbusokat, az Eurocoptert (az EADS a világ legnagyobb helikopter-ellátója), valamint tagja az Eurofighter konzorciumnak is. A cégnek szerepe volt a nemrégiben útjára bocsátott Rosetta szonda építésében, ami a tervek szerint 2014-ben éri el a Csurjumov-Geraszimenko üstököst.
Az EADS 20 százalékát teszi ki az Arianespacenek. Az Arianespace Ariane rakétákkal állít pályára különböző műholdakat, űrszondákat. Az EADS a tervek szerint átveszi majd az új generációs Ariane-5-ös rakéták gyártását. A megegyezés – a korábbi tapasztalatokból kiindulva – 30-35 százalékkal csökkentheti a gyártási költségeket, mint ahogy az Ariane-4-es rakéták esetében történt. Az EADS tavaly 400 millió eurós veszteséggel zárta az évet, 2002-ben ez 288 millió euró volt. Remélhetőleg ezzel a megállapodással megoldódnak a cég költségvetési problémái.
Boros-Oláh Mónika