Egy újabb bizottság, újabb megállapítások, újabb csúszás. De hol a fény az alagút végén? A NASA újabb jövőképet kaphat az új kormányzattól.
A gazdasági világválság és az amerikai kormányzati irányváltás úgy tűnik szép lassan elkezdte erodálni a NASA jövőjét. Obama elnök az Augustine-bizottságot kérte fel Amerika űrhajózási tevékenységének (az új hold- és marsprogram, valamint az ISS-ben való amerikai részvétel) jövőjét felülvizsgálni. A munka még nincs teljesen kész, nincsenek ajánlások, ám elkészült egy lehetőség-katalógus, amelyekből majd kiválasztva a legmegfelelőbbet, elkészülhet egy új nemzeti űrstratégia. Az elnök most öt fő alternatíva – és jónéhány alváltozat – közül válogathat, amelyekben egyetlen közös vonás fedezhető csak fel: több pénz kell hozzá.
Az Augustine-bizottság közel három hónapja dolgozik. Egy hónappal ezelőtt már hírt adtunk az első, még a munka közben kiszivárgott megállapításokról, amelyek egy mondatban összefoglalt lényege, hogy a NASA a jelen keretek között képtelen lesz az elé kitűzött célok és menetrend tartására. Most a bizottság alternatívákat kínálva vázolt fel egy lehetséges új űrstratégiát az elkövetkezendő időkre, amely jobban alkalmazkodik – a válság által megtépázott – realitásokhoz.
Az első alternatíva a voltaképpen Bush-féle Constellation: az ISS-t 2015-ig üzemelteti a
NASA, aztán lefékezik a pályájáról a megsemmisülésbe, és kifejlesztik az Orion űrhajót, valamint az azt a Föld körüli pályára szállítani képes Ares-I hordozórakétát. Később sorra kerül az Ares-V nehézrakéta és az Altair holdkomp kifejlesztése. A bizottság „mindössze” az eredetileg felvázolt időhorizontot tartja betarthatatlannak – vagy ha az érem másik oldalát nézzük, akkor a fejlesztésre szánt pénzt kevésnek arra, hogy megfelelő időre elkészüljenek az eszközök. A NASA mostani anyagi lehetőségei szerint az Ares-V a 2020-as évek végénél, a holdkomp és a holdraszállás infrastruktúrája a 2030-as évek közepénél előbb nem készülhet el, ha egyáltalán elkészül.
A második alternatíva is a „ha nincs több pénz” feltételezésből indul ki és valamiféle takarékláng üzemmódot vizionál. Eszerint a NASA egészen 2020-ig kiterjeszti az ISS üzemeltetését, lemondva az Ares-I fejlesztéséről, és az alacsony Föld körüli pálya elérését (taxi és teherűrhajók üzemeltetését) a magánszférába szervezi ki. A legdöbbenetesebb rész ezután jön: „ez a lehetőség a 2020-as évek végéig nem számol a nehézrakéta megjelenésével és nem kalkulál a Holdra leszálló és ott felfedezéseket lehetővé tevő eszközökre szánt pénzekkel sem”.
A következő három alternatíva már azzal számol, hogy a döntéshozók belátják a helyzet tarthatatlanságát és pénzt is invesztálnak az űrfelfedezésekbe. Konkrétan évi 3 milliárd dollár forrásbővülést, majd 2014-től 2,4 százalékos – inflációkövető – további emelést javasol a tervezet.
A harmadik választási lehetőség követi az eredeti Constellation programot, csak némi késésekkel kalkulál (amelyek egyébként már most is bőven benne vannak a levegőben). Eszerint a Space Shuttle flotta 2011-ben leáll, az ISS 2015-ig üzemel, majd az óceánba vezetik, ezután a NASA teljes erejét a Constellation programnak szentelheti, mindössze a határidők tolódnak: az Ares-I/Orion páros 2017-ben repülhetne, az űrhajósok holdraszállása a 2020-as évek közepére tolódna. Viszont a Marsról, vagy az aszteroidákról nem esik szó, mint a Constellation kiterjesztéseként megálmodott Moon and Beyond elképzelésben.
A Moon First nevű negyedik opció az eredeti bush-i koncepciók első igazi meghaladása, egy valóban új elképzelés, rögtön két alváltozattal. Az elképzelés magja, hogy az űrállomás élettartamát 2020-ig meghosszabbítanák és a NASA csak a nehézrakéta- fejlesztéssel foglalkozna, míg az alacsony Föld körüli pálya elérését meghagynák a magánszektor fejlesztési és üzemeltetési területének. És itt két lehetséges alváltozat bontakozik ki. A 4/A változat szerint a shuttle flotta 2011-ben nyugdíjba megy és a NASA azonnal nekilát az Ares-V-nek, valamint a holdűrhajóknak. A 4/B pedig azt mondja, hogy az űrrepülőgépek még 2015-ig repüljenek (időt hagyva a magánszektornak a feladathoz való felnövésre), majd ezután az STS rendszer technológiai alapjain alapuló új nehézrakétát fejlesztene a NASA (például a korábbi DIRECT elképzelésrendszer felhasználásával).
Az ötödik alternatíva egyfajta „rugalmas pálya” lenne, alternatív, vagy akár egymást követő/váltó célokkal. Hold körüli keringés, holdraszállás, a Lagrange-pontok meglátogatása, földközeli kisbolygók elérése, a marsholdak felfedezése, végül marsi leszállás. Nagyjából évente egy ilyen esemény lehetne az ütem. Az ehhez vezető utak pedig csak abban különböznének, hogy milyen nehézrakétát fejlesszen hozzá a NASA: az Ares-V-öt, egy új rakétát, vagy az STS-ből továbbfejlesztett régi technológiásat. Ebben a tervben a 2020-as évek közepén lehetnénk tanúi az új holdraszállásnak, vagy a Mars körülrepülésének.
Az iránymutatások mellé nagyon komoly ténymegállapítások is járnak az elnök számára. Semelyik elképzelés sem valósítható meg a mostani – 2010-re megszavazott – NASA költségvetési keretek között és/vagy belátható időn belül. De még többletforrásokkal sem lesz egyszerű. A shuttle és az új űrhajó közti interregnum ideje előre láthatóan tovább nő, a mostani becslés szerint legkevesebb hét évre. És minden bizonnyal be kell vonni a magántőkét is fejlesztésekbe. A legkeményebb konklúzió viszont ismét letaszítja a Marsot a „fő cél” pozíciójából. A jelentés szerint „…a Mars lehet fő cél, de nem a legfőbb cél…mielőtt elérnénk a Marsot, talán jobban szolgál bennünket, ha kiterjesztjük jelenlétünket az űrben, és további tapasztalatokat gyűjtünk a holdfelszínen…”
Kapcsolódó cikkek:
„Előzetes” az Augustine-bizottság véleményéből
Kapcsolódó linkek:
Az Augustine-bizottság öt javaslata (Spaceflight Now)
...az Európai Űrügynökség (ESA) intézményeiben. Ezzel az ünnepélyes aktussal köszöntötték a szervezet 18. tagállamának csatlakozását.
