Egy nemrégiben Moszkvában tartott konferencián érdekes témán dolgoztak a tudós résztvevők: képes-e az ember az űrben járni?
Élet és Tudomány, 1961. április 6.
Alig három és fél éve, hogy a Szputnyik-1 történelmet írt és a kommunizmus szellemi nagyságát hirdetve meghódította a világűrt. A világűrt, amely teljesen más, mint bármilyen közeg, amit el tudunk képzelni. Se tapintani, se szagolni, se ízlelni nem lehet, és a mérések szerint élni sem lehetne benne. Szovjet és amerikai tudósok most mégis azokat a módokat keresik, hogyan lehetne mégis bebizonyítani, hogy meg lehet járni ezt az új, ellenséges közeget.
Hogyan kell elképzelni a világűrt? Az elmúlt években feljuttatott mesterséges holdak töviről-hegyire végigmérték az ott uralkodó körülményeket. A légkör felett a mindennapi értelemben nincs levegő, a nyomás a magasság növekedésével exponenciálisan csökken, 100 km magasan például százezerszer kisebb, mint a tengerszinten és még feljebb még ritkább a légkör gázsűrűsége. A hőmérséklet 2,7 Kelvin (azaz köznapi mértékegységben kifejezve –270 °C). Ráadásul gyilkos sugárzás is mérhető helyenként. Könnyen belátható, hogy ezek a körülmények megölnék az embert.
Az űrbe merészkedők változatos halálnemek közül válogathatnának: az alacsony nyomáson megfulladna egy ember, vagy felforrnának a testnedvei, esetleg percek alatt kőkeményre fagyna. A legvalószínűbb orvosi forgatókönyv szerint a fulladás végezne a vigyázatlanul űrbe lépővel: a tüdőben uralkodó és a külső nyomás a lehető leghamarabb ki akar egyenlítődni, ezért a levegő az ember minden erőfeszítése ellenére azonnal kiáramlik a tüdőből, aztán a vérben kötött oxigén is igyekszik kiválni a tüdőben, hogy onnan ki tudjon szökni az alacsony nyomású környezetbe. Végül az oxigénellátás nélkül maradt szervek felmondják a szolgálatot, még mielőtt bekövetkezne a fagyhalál, vagy elforrnának a testnedvek.
Erre a csúf halálra persze már régen megvan az ellenszer, a magasra törő vadászpilóták ruhájához hasonló, légmentes, fűthető/hűthető öltözet, szaknyelven a szkafander. Ebben – megfelelő belélegezhető levegő betáplálása mellett – bátran felmehet egy bátor vállalkozó. Igaz, a ruha meghibásodásának esélyét is ki kell tudni zárni.
A konferencián azonban már messze ezek után az alapvetések után tartottak a tudósok. A megfulladás/megfagyás/felforrás elsődleges veszélyei mellett (vagy inkább helyett) más bizonytalansági tényezők is felmerültek. Az elsődleges veszélyt a súlytalanságban látják a kutatóorvosok. Az űrbe jutók a repülés fizikája miatt rövidebb-hosszabb ideig súlytalanul lebegnek. Ám a földfelszín tömegvonzásához szokott emberi szervezet nem biztos, hogy képes alkalmazkodni a lebegéshez. A legnagyobb veszélynek a vérkeringés van kitéve, akár össze is omolhat, és akkor az űrhajós a legjobb szkafander ellenére is meghal. Aztán ott van az evés, ivás kérdése. Súlytalanságban valószínűleg szó szerint „nem megy le” a falat az űrutazó torkán. Hosszabb távon tehát akár éhen vagy szomjan halhat. És ott van a tökéletes elszigeteltség érzése, mint pszichológiai veszély. Lehet, hogy az űrbe lépő embert olyan heves kétségbeesés fogja el a kabinjába zárva, hogy beleőrül és képtelen lesz az űrhajó irányítására, vagy akár kárt tehet magában.
A tudósközösség ezekre a veszélyekre keresett elméleti megoldást. A többség véleménye szerint a megfelelő jelöltcsoport megválasztásával lehet a legjobban felkészülni a veszélyek elhárítására. Egyszerűbben szólva megválaszolták a kérdést, hogy milyen legyen a jövő űrhajósa.
Felmerült, hogy menjen egy művész – író, költő, festő, muzsikus –, aki majd mindenkinél jobban le tudja írni számunkra, „lenn maradottak” számára a fenti világot, de ez nem felelt meg a pszichológiai stabilitás, vagy fiziológiai ellenállóság követelményeinek. Aztán felmerült, hogy menjenek tornászok, artisták, sportolók, mivel a bizonytalan körülmények elviselésére valószínűleg a kivételes fizikai kondíciók jelentik a legjobb választ. Végül felmerült, hogy repüljenek pilóták. Ők is kivételes fizikai és egészségügyi állapotban kell legyenek, ráadásul nap mint nap pontosan olyan bonyolult, nehezen kezelhető gépeket hajtanak, mint amilyennek egy űrhajó ígérkezik.
A bizonytalanságok ugyan nem tűntek el teljesen, de az alapos és építő vita nyomán szilárdan meg vannak győződve róla, hogy sikerült megtalálni a megoldást a rizikó elviselhetővé tételére. És ezzel a konferencia kérdése is megválaszoltatott: igen, képes lehet az ember megjárni a világűrt. Abban is szilárdan hiszünk, hogy ez az ember szovjet ember lesz, méghozzá nem is a távoli jövőben.
Dancsó Béla
Kapcsolódó cikkek:
Gagarin 50: készüljünk együtt!