1966-ban kezdődtek meg a gyakorlati felkészülések a Hold elérésére. Az Apollo programban az amerikaiak – igaz, emberek nélkül, de – már kipróbálták a legfontosabb űreszközöket, és az Apollo-1 startját 1967. február 21-ére tűzték ki.
A Szovjetunióban is megkezdődött a Szojuz űrhajó berepülésére az űrhajósok felkészítése, mindjárt egy nagyszabású terv megvalósításával. Két űrhajót szándékoztak összekapcsolni, majd a Szojuz-2 két űrhajósa – Alekszej Jeliszejev és Jevgenyij Hrunov – átszálltak volna a Szojuz-1-be. A programot azonban a Szojuz-1 katasztrófája miatt el kellett halasztani, és csak 1969 januárjában, a Szojuz-4 és -5 összekapcsolásával tudták végrehajtani.
A Szojuz-2 alapszemélyzete: Jevgenyij Hrunov, Valerij Bikovszkij és Alekszej Jeliszejev. Kubaszov munkahelyi mérnöktársának, Jeliszejevnek volt a tartaléka. (APN)
Jurij Gagarin a Szojuz-1 tartalék parancsnokaként tért vissza az aktív állományba, de minden bizonnyal a következő Szojuznak már ő lett volna a parancsnoka. Kevéssé ismert tény, hogy a Szojuz-2 eredeti személyzete – Valerij Bikovszkij, Alekszej Jeliszejev, Jevgenyij Hrunov – mögött Andrijan Nyikolajev, Valerij Kubaszov és Viktor Gorbatko volt a tartalék ekipázs.
Az 1969-es sikeres összekapcsolást végrehajtó Szojuz-5 személyzetének már Borisz Volinov volt a parancsnoka. A felkészülés folyamán Jevgenyij Hrunov „szerelését” igazítja. (APN)
Budapesti találkozásunk alkalmával Valerij Kubaszovot kérdeztük – Jurij Gagarinról:
– Jurij Gagarinnal és Viktor Gorbatko pilótával az első, ún. „Gagarin-csoport” tagjával együtt kellett készülnöm az akkori időben újnak számító Szojuz űrhajón való repülésre. Az új típusú űrhajónak nagy jövőt jósoltak, ám egyelőre még nem volt berepülve. Természetesen sokat vitatkoztunk, és előfordult, hogy nem úgy mentek a dolgok, ahogy szerettük volna. Mi tagadás, néha ingerült voltam és ez minden bizonnyal meg is látszott rajtam. Gagarin mindig egyformán reagált erre: félrevont és azt mondta: „Nyugodj meg, ne haragudj, uralkodj magadon!”
Kubaszov Budapesten (jobbra), cikkünk szerzőjével, Schuminszky Nándorral, 2011 áprilisában.
– Gagarin az 1966 augusztusától 1967 áprilisáig tartó felkészülés alatt nem csak a kísérleti űrhajós irigylésre méltó hidegvéréről tett tanúságot. Számomra, aki akkoriban újonc voltara, egész életre szóló leckét jelentett a tartalék szerephez való viszonya. Földünk első űrhajósa teljes emberi méltósággal készült a tartalék parancsnok pozíciójának betöltésére, egyáltalán nem tolakodott előtérbe, a sokat ígérő űrprogrammal kapcsolatos munkákban végig a háttérben maradt.
– Nincs kozmonauta dublőr nélkül, és kevés az olyan űrhajós, aki ne lett volna maga is tartalék. De a nehéz felkészülést végrehajtó jelöltek közül csak az egyik lesz a személyzet tagja, a másik lenn marad a Földön. Valaki, aki sikerrel tette le az államvizsgákat, amelyek nélkül a személyzet összetételét nem hagyják jóvá, nem teszi meg az űrrepülőtéren a rakétához vezető utolsó 500 métert, nem ő emelkedik a magasba, hanem boldog társa. Bosszantó? Igen, nagyon bosszantó. Ha az ember ugyanannyi erőt és időt fordított a felkészülésre, ha tudja magáról, hogy feladatát ugyanolyan jól el tudja látni, mint társa, nehéz megbékélnie a gondolattal, hogy nem ő repülhet.
– Gagarin a tartalék szerepét úgy fogadta, mint elkerülhetetlen szükségszerűséget. Nagy szakmai tapasztalatával mindenben segítette az alapszemélyzetet. A felkészülés terv szerint folyt. Jura sohasem fejezte ki, hogy sértőnek tartja a „hiábavaló” munkát. A lehető legkisebbre csökkentette társadalmi munkáját, aprólékosan tanulmányozta a bonyolult űrhajórendszereket, „repült” a szimulátorban, csurgott rajta az izzadság, és a sós tengervíz, amikor a természetben modellezték a Szojuz viharos tengerre való leereszkedését. Ő volt a parancsnokunk, ám nem parancsolgatott. Nem igyekezett egyedül megoldani azokat a feladatokat, amelyekkel oly bőségesen elláttak bennünket a trenázsberendezés instruktorai. Ha valamilyen ravasz „üzemzavart” állítottak elő, Gagarin nem törekedett a gyors megoldásra. Tanácskozott velünk, hogy közösen átgondolt válaszintézkedést tehessen.
– Amikor befejeződött a felkészülés egy-egy fárasztó napja, Jura visszatért dolgozószobájába a papírokhoz, és a választók leveleihez. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldötte volt. Néha előfordult, hogy küldötti kötelezettségeit szokatlan környezetben teljesítette. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban felidézzek egy történetet, melynek tanúja voltam, amikor a gyártó üzemben ismerkedtünk az új űrhajóval. Egy alkalommal a szokásosnál tovább ücsörögtünk a Szojuzban. A hatalmas műhely már elnéptelenedett, és a nyugodt perceket kihasználva, Gagarinhoz odalépett egy munkás, aki saját problémáját kezdte mesélni: a felesége gyereket vár, a lakás kicsi, szűkösen vannak. Egy szóval segítséget kért. Azt hiszem, nem kell mondanom, mennyire elfoglalt egy űrhajós a repülésre való felkészülés alatt és milyen zsúfoltak voltak Gagarin napjai is. Másnap reggel mégis elment a vállalat szakszervezeti bizottságához, és elintézte, hogy a munkás rövidesen új lakást kapjon…
Schuminszky Nándor
Ez volt a címe Isaac Asimov egyik korai sci-fi novellájának. Ebben az első Holdat is megkerülő, emberes űrrepülés szereplői szembesülnek a hihetetlen ténnyel: égi kísérőnk csak egy óriási makett, díszlet a világűrben, amelynek még a tartóoszlopai is jól kivehetők. 
