Magyarország teljes jogú taggá válása óta másodszor látogatott el hazánkba Johann-Dietrich Wörner, az Európai Űrügynökség (ESA) főigazgatója.
Az alkalom tiszteletére mutatták be az első Magyar Űrkatalógust 2017. február 28-án, Budapesten, Budai Várban található Magyarság Házában. (A 2016. évi állapotot tartalmazó Űrkatalógus elektronikus (pdf) formátumban az Űrvilág oldalainak jobb oldali sávjában, alul közvetlenül elérhető olvasóink számára. – A szerk.)
Magyarország 2015 vége óta tagja az Európai Űrügynökségnek, a csatlakozásnak köszönhetően új lehetőségek nyíltak meg hazánk előtt az űrkutatás területén. A 22 tagállamot tömörítő, évi 5 milliárd euróból gazdálkodó, az önálló európai űrképességek fejlődését támogató nemzetközi szervezet munkájába kapcsolódva lehetővé vált a magyar űripari szereplők számára is, hogy világszínvonalon járulhassanak hozzá a világűr jobb megismeréséhez.
A hazai űripari tevékenység bemutatására első alkalommal idén megjelenő Magyar Űrkatalógusban a szektorban tevékenykedő kis- és középvállalkozások, tudományos kutatóhelyek és egyetemek tevékenységéről tájékozódhatnak a magyar és külföldi érdeklődők. A kiadványt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az ESA főigazgatója magyarországi látogatásával egybekötve mutatta be a szakma képviselőinek.
A bemutató közönsége. (Kép: Trupka Zoltán)
Mernyei Ákos, az NFM európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta: Magyarország számára fontos, hogy ösztönözze a hazai űripari innovációt és megteremtse annak lehetőségét, hogy a hazai fejlesztéseket nemzetközileg is eredményesen alkalmazzák. A szakma megfelelő és eredményes képviseletéhez elengedhetetlen a Magyar Űrkatalógus.
Tari Fruzsina, a fejlesztési tárcán belül működő Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI) vezetője megerősítette, hogy számos alkalommal kerestek már külföldi megrendelők magyar partnereket. A kapcsolatfelvételt, a közös projektek létrejöttét könnyíti meg az elkészült kiadvány, amely a hazai űrszektor valamennyi szereplőjét tartalmazza.
Johann-Dietrich Wörner előadást tart. (Kép: Trupka Zoltán)
Johann-Dietrich Wörner, az ESA főigazgatója előadásában kiemelte, hogy Magyarország a csatlakozást követően nagy lendülettel kezdte meg munkáját. A Magyar Űrkatalógus a szorosabb együttműködés egyik fontos eleme lehet, hiszen napi feladataik közé tartozik a magyar szakmai szereplők bevonása az ESA programjaiba, amihez az átfogó kiadvány kiváló segítséget nyújthat.
Mernyei Ákos (balra) és Johann-Dietrich Wörner a kétnyelvű Magyar űrkatalógus 2016 kötetével. (Kép: Hossala Tamás / NFM)
Az űrkatalógust elérhetővé teszik a magyar külképviseletek, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, a MŰI, az ESA különböző szakterületei és minden tagállama, valamint az ENSZ Világűrbizottság 84 tagállama számára. Emellett a kétoldalú nemzetközi kapcsolatok ápolása és élénkítése érdekében Argentína, az Egyesült Államok, India, Japán, Oroszország és Ukrajna számára is hozzáférhető lesz a dokumentum. (Forrás: NFM Kommunikációs Főosztály) Kapcsolódó cikkek:
ESA-hírek itthonról
Az ESA főigazgatója Budapesten
Budapesten járt az ESA főigazgatója