Ma 60 éve: különleges műholdmegfigyelés a csillagvizsgálóból!

Éppen ma 60 éve annak, hogy önálló program keretében, egy különleges hazai megfigyelés nyomán sikerült kiszámítani a Szputnyik-2 térbeli helyzetét.

1957. október 4-én az első Szputnyik felbocsátásával kezdődött meg az emberiség űrkorszaka, vagyis űrcivilizációnk ekkor született meg. Magyarországon 1958. január 23-án sikerült először végrehajtani a 2. szputnyik vizuális megfigyelését, égi pozíciójának meghatározását. Egy műhold irányának meghatározása azonban nem elegendő térbeli helyzetének levezetéséhez, a svábhegyi Csillagvizsgáló Intézetben működő 111-es megfigyelőállomás ezért megfigyelési adatait táviratilag egy számítóközpontba (Kozmosz központ, Moszkva) továbbította, ahol összesítve a megfigyeléseket követni tudták a szputnyik pályájának alakulását a felsőlégkörben.

Éppen ma 60 éve annak, hogy önálló program keretében végrehajtottunk egy olyan különleges megfigyelést, amiből kiszámíthattuk a szputnyik térbeli helyzetét is. Ennek kiindulópontja egy a Nature folyóiratban megjelent cikk volt. A szerző, H. Neckel, a Warner and Swasey obszervatórium munkatársa lefényképezte a 2. szputnyik kilépését a Föld árnyékkúpjából, és kiszámította, hogy az irány a mért időpontban hol metszi az árnyékkúpot. Arra a gondolatra jutottam, hogy hasonló mérést mi is elvégezhetnénk, ha távcsővel, vizuálisan követjük a szputnyik haladását az égen mindaddig, amíg el nem tűnik a Föld árnyékában (a műholdak csak addig látszanak mozgó csillagként az égen, amíg megvilágítja őket a Nap, de ugyanakkor a megfigyelő már sötétben van). A pozíció meghatározásához olyan távcsövet kellett választanunk, amely „osztott körökkel” rendelkezik, s amelyről a megcélzott égitest égi koordinátái leolvashatóak. Természetesen az árnyékba lépés időpontját pontos csillagászati órával kellett rögzíteni.

1958 március közepén már felkészültünk az észlelésre. Egy 15 cm-es asztrográfot választottunk, amelyre keresőtávcsőként egy nagy látómezejű AT-1 távcsövet szereltettünk (ezeket a szovjet távcsöveket használtuk a mindennapos szputnyikmegfigyelésekhez). Március 19-én este az előrejelzések árnyékba lépésre utaltak, és az időjárás is megfelelő volt. Ketten voltunk Lovas Miklós kollégával a távcsőnél. 18 óra 10 perc 12 másodperckor megtörtént az árnyékba lépés. Leolvastuk a távcső irányát az osztott körökről. Ezt követte a térbeli pozíció kiszámítása a megfigyelés alapján. Arra az eredményre jutottam, hogy a 2. szputnyik az árnyékb alépéskor tőlünk 534 km-re, 300 km magasságban, az erdélyi Nagyszebentől néhány km-re keletre lévő pont fölött repült. A magasságérték hibája a mérési pontatlanságok alapján 6 km-nek adódott.

Mivel addig csak szolgálatszerű méréseket végeztünk, úgy gondoltam, hogy ezt az eredményt érdemes lenne publikálni, mint önálló űrkutatási kezdeményezést Magyarországon. Rövid, orosz nyelvű publikációmat a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Csillagászati Körlevele (Asztronomicseszkij Cirkular) 1958. május 26-i számában közölte változatlan formában. Később, kicsit részletesebben, képletekkel és ábrákkal gazdagítva megjelent magyarul is, a Fizikai Szemle 1958 októberi számában, „A fizikai tudomány haladásából” rovatban.

A későbbiekben hasonló megfigyeléseket már nem végeztünk, és tudomásom szerint első űrkutatási publikációnkra különösebb hivatkozás nem történt (bár azokban az években a hivatkozásokra legfeljebb véletlenül lehetett rábukkanni). Mindenesetre ezt a megfigyelést és annak idegen nyelvű publikálását mérföldkőnek tartom a magyar űrkutatás történetében, ezért érdemes 60. évfordulójáról megemlékezni.

Kapcsolódó cikkek:
A magyar űrkutatás kezdetei