SETI: múlt, jelen, jövő

Ezzel a címmel tartott nyitóelőadást egyetlen külföldiként Almár Iván Rómában.

Az Olasz Nemzeti Asztrofizikai Intézetnek (INAF) az olasz SETI kutatók számára kétévente szervezett konferenciáján mintegy ötvenen vettek részt. Az alábbiakban ebből az előadásból emelek ki néhány gondolatot.

Eközben bár minden bizonnyal a jelen, de még inkább a jövő tűnik izgalmasnak, összehasonlítási alapként azért némi tudománytörténetet sem mellőzhetünk, mivel annak idején Freeman Dyson még úgy fogalmazott, hogy „azt nézzük, hogy mi észlelhető, nem [pedig] azt, hogy mi a valószínű”. Ehhez képest mostanra az egyik fő csapásirány a földszerű bolygók és életzónák vizsgálata lett, miként azt Almár a „SETI+”-ról írva már a Kozmikus társkereső című könyvében felvetette a 2010-es évek elején. Vagyis mintha változóban lenne a SETI-kutatások iránya, és ahelyett, hogy az idegen értelemmel mint olyannal önmagában foglalkoznánk, egyre inkább szélesebb összefüggésekbe (és a biológiába is) beágyazva tesszük ezt. A szintén Almár által idézett Jill Tarter ezt úgy fogalmazza meg, hogy „immár hajlandóak vagyunk mindent újra megkérdőjelezni, és azt mérlegelni, hogy mi olyat tehetnénk most meg, amit az induláskor nem tartottunk lehetségesnek.”

Almár szerint hasonlóan alapvető változásokra számíthatunk az eszközöket és módszereket tekintve is. Ott van például a big data, ami a különböző csillagászati műholdak/megfigyelések adatainak feldolgozásában játszhat az eddigieknél fontosabb szerepet, és lehetővé teheti, hogy elkészítsük a SETI számára ígéretesnek tűnő jelenségek „short list”-jét. Illetve ott vannak a különböző új – nevezzük talán így – megfigyelési tartományok is a részcskecsillagászatnak köszönhetően, és innét már nem is olyan nehéz arra a következtetésre jutni, hogy egy hipotetikus idegen civilizáció esetén – Almár megfogalmazásával élve – „számos információhordozó létezhet” a gravitációs hullámokig bezárólag. De eközben számításba jöhetnek ugyanebben a funkcióban az üstökösök meg a kisbolygók is, és ezzel a megközelítéssel összhangban akár ki is terjeszthetjük a kutatásokat a közvetlen (vagy legalábbis közvetlenebb) környezetünkre is. Talán érdemes lenne csillagmérnöki tevékenység nyomait keresni a Naprendszerben (esetleg más, információhordozóként ide küldött mesterséges eszközök utáni kutatással együtt); mesterséges objektumokat (nyomokat) keresni a Holdon vagy éppen a kisbolygóövezetben, mint ahogy ezt már többen és többször is felvetették, csak éppen eddig nem indult be a rendszeres kutatás. És így tovább. Eközben persze az is kimondottan fontos lenne, hogy Milan Æirkoviæ egy 2018-as, a Fermi-paradoxonról szóló könyvével összhangban az eddiginél jóval hangsúlyosabbá váljon az elméleti kérdések vizsgálata.

Almár Iván (balra) a konferenciát szervező Stelio Montebugnolival

Az egészet Almár elképzelései szerint az foglalhatná keretbe, illetve az járulhatna hozzá alapvetően az új és átfogó kutatási programok létrejöttéhez (sikeréhez), ha lenne valamiféle Nemzetközi SETI Központ kimondottan ezeknek a koordinálására. Értsd: a SETI immár eljutott arra szintre, amikor az eddig meglévő intézményi forma már ugyanúgy nem elég, mint ahogy a hagyományos kutatási módszerek sem. Egy ilyen központ létrejötte egyelőre persze legalábbis kérdéses. Az azonban nem kérdéses – és talán ez Almár előadásának legfontosabb üzenete –, hogy a hipotetikus idegen civilizációk kutatása a jövőben még az eddiginél is komplexebb és ezzel együtt még izgalmasabb területté válhat.

Kapcsolódó cikkek:
Kozmikus társkereső
Giordano Bruno-emlékdíj Almár Ivánnak
Almár Iván: sajtótájékoztató a Royal Society konferenciáján

Kapcsolódó linkek:
A konferencia programja (letölthető előadásokkal)