Lezuhanhat egy Venyera

De nem a Vénuszra, hanem a Földre, ugyanis a sikertelen szovjet szonda Kozmosz–482 néven fél évszázada a Föld körül kering.

A Szovjetunió 1972. március 27-én indította a Venyera–8 szondát (amely július 22-én sikeresen leszállt a Vénuszra), majd néhány nappal később a szonda párját, amely viszont a Molnyija-M hordozórakéta utolsó fokozatának nem megfelelő működése miatt Föld körüli pályán ragadt. A szovjet gyakorlatnak megfelelően a 206 × 9802 kilométer magas, 52,1° inklinációjú, erősen elnyúlt (HEO) pályán keringő műhold a Koszmosz–482 jelölést kapta. Nyugati követőhálózatok a start után négy objektumot észleltek (1972-023A–D), de később az A jelű test két darabra vált szét, az újabb mesterséges égitest az 1972-023E jelölést kapta. A Space Review portálon Marco Langbroek, a Delfti Műszaki Egyetem (Hollandia) asztrodinamikai szakértője amellett érvel, hogy a még ma is a Föld körül keringő 1972-023E darab a tervezett vénuszi leszállóegység, amelyik 3–4 éven belül, tehát valamikor 2025–26 folyamán fékeződése következtében belép a Föld légkörébe, és mivel a vénuszi légkörön történő áthaladásra tervezték, minden bizonnyal épségben átvészeli a Föld légköre okozta megpróbáltatásokat.

A Venyera–8 leszállóegységének másolata egy kiállításon. Feltételezhetően a szonda párját ugyanilyen leszállóegységgel indíthatták, tehát ilyen lehet a jelenleg is a Föld körül keringő Kozmosz–482 darab, azaz az 1972-023E objektum. (Kép: NASA)

Langbroek elemzése szerint az A és E darab 1972. június közepén, 80–85 nappal a start után válhatott szét. A 023A darab (feltehetően a szonda fő busza) 9 évvel a start után, 1981. május 5-én lépett be a légkörbe és semmisült meg. A B-C-D darabok a rakétafokozat részei voltak, kettő röviddel a start után, egy pedig 1983-ban semmisült meg. Amikor a szerző által a leszállóegységnek (Descent Craft) tekintett 1972-023E objektumot 1972 júliusában először katalogizálták, 210 × 9710 km magas pályán keringett, míg 2022-re a pálya apogeuma 7700 km-rel csökkent (perigeuma a légköri fékeződés elméletének megfelelően alig változott), idén május 1-jén 198 × 1957 km magas pályán keringett.

Az 1972-023E objektum perigeummagassága (piros) és apogeummagassága (kék) 1972 és 2022 között. Az erősen elnyúlt pályán keringő testet a közegellenállás érdemben csak a perigeium környékén fékezi, emiatt apogeummagassága csökken. (Kép: The Space Review, Marco Langbroek)

A szerző cikkében ezután részletes bizonyítékokkal támasztja alá, hogy a megfigyelt 1972-023E mesterséges égitest valóban a sikertelen Vénusz-szonda leszállóegysége (miután ezt egyes, a sajtóban napvilágot látott állítások kétségbe vonták). Saját megfigyelései alapján cáfolja, hogy az objektum jelentős fényességingadozásokat mutatna. Egyesek távcsövön keresztül az objektumról készített fényképek alapján azt állítják, hogy a leszállóegységhez még hozzákapcsolódik az űrszonda busz egy része, de Langbroek ezt is cáfolja. A saját álláspontját (miszerint a 023E objektum csak a leszállóegységgel azonos) radaros megfigyelésekkel is alátámasztja. Ismerteti a NASA nyílt forráskódú GMAT (General Mission Analysis Tool) szoftverével végzett elemzések eredményét is. Mindezek alapján nagyon határozottan arra a következtetésre jut, hogy az 1972-023E objektum kizárólag a leszállóegység, és nagyon valószínűtlen, hogy ahhoz a busz egy része még hozzá lenne kapcsolódva.

Mindezek után megpróbálja kiszámítani, mikor várható az objektum lezuhanása. A GMAT szoftverrel több szimulációt végeztek, az 1 méter átmérőjű, közelítőleg gömb alakú leszállóegység keresztmetszetét 0,785 négyzetméternek tekintették, tömege 495 kg. Kiindulásként a 2022. január 1. és május 1. között meghatározott pályákat használták, a légkör sűrűségét a MSISE90 modell alapján vették figyelembe, az űridőjárás várható alakulására becsléseket állítottak fel.

Kilenc szimulációt végeztek, amelyek eredménye szerint az objektum lezuhanása 2025 eleje és 2026 vége között várható, nagyobb hibahatár esetén 2024 közepe és 2027 közepe között, de nagyobb valószínűséggel az időszak első felében. Ez összhangban van Pavel Subin orosz csillagász eredményeivel, aki szerint a lezuhanás 2023–2025 között várható.

Langbroek hangsúlyozza, hogy mivel a szonda a vénuszi körülményekre készült, nem alkalmazhatók rá az űreszközök lezuhanására készített korábbi modellek. Valószínűtlennek tartja, hogy az űrben töltött 50 év után az eszköz ejtőernyője kinyílna, valószínűsíti viszont, hogy az objektum épségben vészeli át a lezuhanást, ami különlegessé teszi az esetet. Inklinációjából adódóan becsapódása az északi és a déli 52. szélességi fokok között bárhol történhet, de nagy valószínűséggel valamelyik óceánba fog esni.

Végül a szerző kitér a Kozmosz–482 többi darabjának a sorsára is, amelyek közül a rakéta harmadik fokozatát stabilizáló 1972-023C segédhajtómű története a legérdekesebb. Az objektum két nappal a start után, 1972. április 2-án zuhant le, és valószínűleg ennek a része lehetett az a három, egyenként 38 cm átmérőjű, cirill betűs feliratú titán gömb, amelyek az új-zélandi Ashburton településtől délre, egy 20 km átmérőjű területen hullottak a földre.

A start után két nappal lezuhant, 1972-023C segédhajtómű pályája. Az Új-Zélandon megtalált, gömb alakú, titánból készült tartályok feltételezhetően a hajtóműhöz tartozó darabok lehettek. (Kép: The Space Review, Marco Langbroek)

Kapcsolódó cikkek:
Meglepő képek a Vénuszról
Az első leszállás a Vénuszon: 40 éve startolt a Venyera-7 (1. rész)
Az első leszállás a Vénuszon: 40 éve startolt a Venyera-7 (2. rész)
Régi-új képek a Vénusz felszínéről
Leesett rakétafokozat
A műholdseregek további veszélyei
Honnan tudták, hol esett le?
Szélmalomharc az űrszemét ellen
GOCE: idén tényleg vége
Kárfelelősség a világűrben

Kapcsolódó linkek:
A Kozmosz-482-ről (The Space Review)