Kínában 35 nőt válogattak be az első űrhajósnő-jelölt csoportba. Az mindenestre biztosnak tűnik, hogy közülük csak kevesen fognak a Kék Bolygó látványában gyönyörködni.
Kétszázezer (!) nő közül választották ki azt a 35 lányt, akik megkezdik pilóta-kiképzésüket a kínai Katonai Repülési Egyetemen. A hölgyek 17-20 év közöttiek, a legkülönfélébb előképzettségekkel, viszont minden esetben szuperszonikus repülésre alkalmas fizikai és pszichés kondíciókkal. A cél az, hogy közülük minél többől legyen pár év alatt kiképzett katonai pilóta, a legjobbak pedig ne a csapatoknál folytassák karrierjüket, hanem – továbbképzés után – űrhajós-pilótává váljanak. Az a kevés szerencsés, aki ez utóbbi szűkebb csoportba kerül pedig reménykedhet, hogy előbb-utóbb űrrepülésen is részt vehet. A jelenlegi tervek szerint az első kínai űrhajósnő legkorábban 2010-ben indulhat a világűrbe.